Már halála előtt halott volt, hogy éljen

Az alábbi írás a Barna Máté O.P. atyáért 2018. október 5-én bemutatott gyászmisén elhangzott homília írott és szerkesztett változata

Úgy gondolom, hogy meghalni tudni kell. Ezt nem elszenvedjük, ezt – jobb esetben –megtesszük. Mit is jelent ez? Hogy nem passzívak vagyunk ebben. És amikor, amit még sose csináltam, egy testvérem gyászmiséjén kell beszélnem, akkor kénytelen vagyok meglátni az Istennek a kezét ezekben a dolgokban, amelyek történnek. És nem véletlen, valószínűleg nagyon nem véletlen az, hogy az én testvérem október elsején adta át lelkét Teremtőjének. Mert október hónap a rózsafüzér hónapja, amely rendünkben nagyon fontos imádság, és amelyben szüntelen imádkozzuk azt, kérjük Máriát, hogy imádkozzon „érettünk most és halálunk óráján”. És amikor Máté, hiszen a rendünk tagja volt, és minden nap imádkozta ezt, erre kérte Máriát, úgy gondolom, hogy ő ott volt, mert nem tud ellenállni ezeknek a kéréseknek, a mi Édesanyánk ott volt mellette, amikor lehunyta szemét itt a földön örökre.

Mégis azt kell mondanom, hogy Máté nem október elsején halt meg. Ő már sokkal előbb meghalt, és ez sokkal fontosabb. Amit egy szerzetes átél, amit megtapasztal, amikor átadja az életét Krisztusnak, az szintén a halál. És Máté testvérem, hozzám és testvéreimhez hasonlóan, a következő szöveget mondta el, amikor erre itt volt az idő.

„Én, Barna Máté testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked Timothy Radcliffe testvér, a Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Dóczy Zsigmond testvérnek a Magyar Tartomány általános főnökének Szent Ágoston Regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének Konstitúciói szerint, hogy engedelmes leszek neked és utódaidnak mindhalálig”.

De mielőtt ezek a szavak elhangzottak, lefeküdt a földre, és meghalt. Már új emberként mondta ezeket a szavakat. Engedelmesség halálig. De mondhatom azt is, hogy engedelmesség a halálnak. Mert van, amikor egy erős férfi, egy fiatal ember, meg kell, hogy adja magát, és engedelmes kell, hogy legyen az Istennek, aki azt mondta, hogy most jött el az óra. És amikor a testvérem meghalt, akkor otthagyott valamit. Őt Ferencnek hívták világi életében, és ott a fogadalom előtt elhangzottak a következő szavak is: „A világban Ferenc volt a neved, a rendben Máté testvér leszel”. Ő már itt új nevet kapott, és ez az új név annak a jele, hogy ő már nem ehhez a világhoz tartozott. Persze bűnös volt ugyanúgy, mint mi, megtapasztalta az emberi gyarlóságot ugyanúgy, mint mi, törékeny maradt a teste ugyanúgy, mint nekünk, de már nem ehhez a világhoz tartozott.

Mert, ahogy olvastuk Szent Pál rómaiakhoz írt levelében: „Krisztussal meghaltunk a keresztségben” (vö. Róm 6, 3-9); és a szerzetesi fogadalom ennek a keresztségnek a még mélyebb megélése. Meghal bennünk az is, ami jó, de nem annyira jó, mint az Isten. És a szerzetesség, ennek a halálnak a gyakorlása. Mi már – jobb esetben, és imádkozzatok értünk, hogy tényleg így legyen –, meghaltunk ennek a világnak. És erről szeretnénk tanúságot tenni. Ez az életforma, amelyet Máté testvér is élt, az örök életről tett tanúságot, mert mi már úgy élünk, mint az angyalok, nem házasodunk, és nincs vagyonunk, csak az Isten, és neki engedelmeskedünk mindhalálig. Róla kell, hogy szóljon egy szerzetes élete, és úgy gondolom, hogy Máté élete erről szólt. Mindannak ellenére, hogy bűnös ember volt, de az életét átadta Krisztusnak, és tanúságot tett a feltámadottról, mert ez volt a hivatása. Ekkor a rendünk habitusára is gondolok – és ezt szeretem hangsúlyozni–, hogy a mi rendünknek a ruhája fehér, azért mert mi már szeretnék, hogyha azt a fehér ruhát látnák az emberek, amelyet a mennyben mindenki viselni fog, amelyet a Bárány vérében mosott meg minden keresztény, és amelyet a keresztségkor ti is megkaptatok. De mi kaptunk egy másik ruhát is, egy szerzetesi ruhát, amelyet ugyan még fekete palást takar, de Máté már levetette ezt a palástot. Most már nincs rá szükség. Most már engedelmes volt mindhalálig, engedelmes volt az Istennek, és ezért levethette palástját, levethette a gyász ruháját, a feketét, azért, hogy örökké fehérben lehessen. Ezen az oltár előtti képen is felfelé néz: Istent mutatja, és ez a prédikátor hivatása.

Prédikátorok

Kedves Testvérek!

Engedjétek meg nekem, hogy most ne az Evangéliumról beszéljek. De egyáltalán lehetséges ez? Hogy egy domonkos szerzetes, egy prédikátor testvér ne az Evangéliumról beszéljen? NEM! És pont a mai nappal kapcsolatos esemény miatt nem lehetséges!

800 évvel ezelőtt, 1217. január 21-én III. Honoriusz pápa Gratiarum omnium largitori kezdetű bullájával hivatalosan elismerte és megerősítette Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak éljenek: azaz prédikátoroknak nevezte őket.

Ez a pápai bulla már csak azért is érdekes, mert megváltoztatták a szövegét. Szent Domonkos követelte, hogy az eredeti szövegben szereplő „praedicantibus” szót, ami prédikálókra (azokra, akik prédikálnak) vonatkozik, változtassák meg „praedicatoribus”-ra, mely prédikátorokról beszél. Az első a tevékenység (amit csinál) felől közelíti meg az embert, a második pedig egyszerűen kimondja a megnevezett személy lényegét, önazonosságát, hogy kicsoda is ő (nem pedig, hogy mit csinál). Mert amikor valaki domonkossá válik, akkor az egész lényege, személye, személyisége válik prédikálássá, és nem csak a beszéde. Ezért így kezdődik a bulla:

„Honoriusz püspöknek Isten szolgái szolgájának üdvözlete és apostoli áldása szeretett fiai számára Szent Romulus priorjának /Domonkos/ és testvéreinek, a toulouse-i terület prédikátorainak”.

Van azonban még egy érdekesség a bullában, így hangzik:

„De nem a küzdés maga, hanem csak a célba érkezés, a befejezés hozza meg a győzelmi koszorút, és a versenypályán futó összes erény közül egyedül a kitartó állhatatosság nyeri el a díjat /1 Kor 9,24/. Ezért kérjük sürgetően, buzdítjuk szereteteteket nyomatékosan és rendeljük el ezen apostoli írásunkkal bűneitek bocsánatára, hogy törekedjetek az Úrban erőt nyerve egyre jobban /Zak 10,12/ Isten igéjét hirdetni /ApCsel 8,4/; álljatok elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és teljesítsétek dicséretesen az Evangélium hirdetőjének feladatát /2Tim 4,2.5/”!

Ebben a pápa a prédikátor testvéreknek elrendeli, hogy hirdessék az Evangéliumot, az Isten Igéjét, mert ezáltal bocsáttatnak meg a bűneik. Az Evangélium hirdetése úgy jelenik meg, mint bűnbánati cselekedet, mint a vezeklés egy formája. Nem tudom, kaptál-e már a gyónásban elégtételül az evangélium hirdetésével kapcsolatos dolgot, de a pápa itt ilyesmiről beszél. És sajnos a domonkosok is bűnös emberek, de pont ezért hirdetjük az Evangéliumot, mert ez által bocsáttatnak meg saját bűneink. Az Evangélium hirdetésének bűnbocsátó hatalma van!

Mivel azonban az lehetetlen, hogy egy prédikátor testvér ne beszéljen az evangéliumról, így hadd idézzek egy legendát Szent Domonkos életéből.

Amikor Domonkos első társait maga köré gyűjtötte, a toulouse-i székesegyházi iskola magiszterének, a híres Stavensbynek volt egy álma. Reggel, még a tanítás megkezdése előtt a szobájában váratlanul elnyomta az álom az írópultnál. A város egész vidékét látta, teljes éjszakai sötétségben. Hirtelen feltűnt hét csillag, melyek gyorsan mentek fölfelé az égen, majd egyre több csillag követte őket, s végül az egész táj kivilágosodott. Erre felriadt, összekapkodta a könyveit és sietett az órára, hogy el ne késsen. Mikor belépett a terembe, ott állt előtte Domonkos hat társával. Azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy ők egészen friss igehirdetők, de szeretnék elmélyíteni hitbeli tudásukat, ezért a mester engedje meg, hogy hallgassák őt. A mester úgy fogadta őket, mint az ég küldötteit.

Az Evangéliumban pedig ezt halljuk:

„Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék amit Izajás próféta mondott: »Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre«. Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: »Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!«”(Mt 4,12-16).

Jézus, a világ világossága pont a legsötétebb helyekre ment el. Szent Domonkos is, mint csillag világított az Evangélium fényével a bűn sötétsége által uralt helyeken. És mindnyájan erre a világításra kaptunk meghívást az Evangélium hirdetése által! Adja Isten, hogy képtelenek, legyünk nem hirdetni az Evangéliumot, hogy másokkal együtt eljussunk az örök világosság országába!

Örökfogadalmam

Mi történt? – kérdezed. Választ vársz tőlem, mert nézvén néztél, és nem láttál, hallván hallottál, de nem értettél (vö. Iz 6,9), és csalódott vagy, mert túl egyszerűnek tűnt mindaz, amit tettem. Azt mondod, hogy még csak nem is szentség, amiben részesültem, és hogy semmivel sem vagyok különb a többi megkereszteltnél. Engedd meg mégis, hogy elmondjam, mi történt.

Ott állsz, tanúja vagy, nézed, ahogy kereszt alakban kinyújtott karral a földre fekszem, és hallod testvéreimet latinul énekelni, de nem érted e szavak jelentését. Nem érted ugyan, de csodálattal hallgatod e mézédes dallamot. A testvéreim könyörgő hangján felhangzó ősi válaszos ének (responsorium) Szent Domonkos atyánk segítségéért kiált:

V. O spem miram quam dedisti mortis hora te flentibus,

dum post mortem promisisti te profuturum fratribus:

R. Imple Pater quod dixisti, nos tuis juvans precibus. Alleluja.

V. Qui tot signis claruisti in aegrorum corporibus,

nobis opem ferens Christi, aegris medere moribus.

R. Imple Pater quod dixisti, nos tuis juvans precibus. Alleluja.

V. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui sancto.

R. Alleluja.

V. Ó, csodás reménység, melyet halálos órádon a körülötted siránkozókra hagytál,

amikor megígérted, hogy halálod után megsegíted a testvéreket.

F. Teljesítsd Atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószolásoddal. Alleluja.

V. Ki a testi betegek gyógyításában oly csodásan tündököltél,

Krisztus kegyelmével gyógyítsd meg beteg lelkünket.

F. Teljesítsd Atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószolásoddal. Alleluja.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

F. Alleluja.

Miközben szíved gyönyörködik az ének hangjaiban, én arccal a föld felé fekszem. Arccal a föld felé, mert alámerülök, a mélységekbe szállok alá, egészen a mindenség alapjáig hatolok le. Te nem látsz mélységet, mert a mélység bennem van. A Szentlélek már keresztségem óta bennem lakott, de most Isten még mélyebb mélységeibe vezet (vö. 1 Kor 2,10). Visszatérek keresztségem forrásaihoz, oda ahol minden elkezdődött, és az új teremtés vizei fölött Isten Lelke lebeg. Te nem látsz sem forrást, sem más vizeket, mert a forrás már bennem csörgedezik, és a Lélek már bennem lakik. A keresztségkor látható vízben feszítették meg bennem a régi embert (vö. Róm 6,6), látható vízben haltam meg a bűnnek (vö. Róm 6,11), látható víz szült újjá (vö. Tit 3,5). Most kereszt alakban kitárt karral fekve, Jézus Krisztust „szorosabban” követve, az Ő önkiüresítését „világosabban” kifejezve, és az Ő Szívében, akiből az élővíz folyói fakadnak (vö. Jn 7,38), a Szentlélek láthatatlan fürdőjében még „mélyebbre” merülök (vö. KEK 932). Most már nem csak a bűnnek halok meg, hanem lemondok a világról is, hogy egyedül Istennek éljek (vö. PC 5)!

A halál pillanatai ezek, de egyúttal az életé és újjászületésé is. A Keresztrefeszítettel való egyesülés ez, az Ő halálában való elmerülés, de a Feltámadottal való felemelkedés is. Miközben Szent Domonkossal együtt az egész menny értem könyörög a legszentebb Szentháromsághoz, Krisztus halálába merülök el. Amint azonban testvéreim befejezik fohászukat Szent Domonkos atyánkhoz, hallod, amint elhangzik felém a kérdés: „Testvér, mit kérsz?”, és amelyre szívem mélyéből kiáltom a választ: „Isten irgalmát és a tiéteket.” Igen, Isten irgalma az, amely kipótolja halálom élettől való megfosztottságát, és a testvérek irgalma az, amely kipótolja emberi hiányosságaim. Az irgalom első szavai így hangzanak hozzám: „Állj fel.”- és a halálból az irgalom által felállhatok, feltámadhatok az életre. Ez az élet már mennyei, a földön élek, de úgy, ahogy a mennyben fogok.

A homília után újra felém fordul elöljáróm, és újból kérdez: „Komolyan elhatároztad, hogy ünnepélyes fogadalmat teszel a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúciói szerint?” Erre így felelek neki: „Igen, Isten segítségével és a tiétekkel.” Majd ő mintegy megpecsételve ezt mondja: „Isten, aki elkezdte benned művét, fejezze is be.” És felhangzik mindnyájunk ajkán: „Ámen.” Valóban, egymagam nem tudnám megtenni ezt, mert segítségre szoruló ember vagyok, Isten és a testvérek segítségére.

Most elöljáróm elé térdelek, kezeimet a Rend konstitúcióin nyugvó kezeibe helyezem. Te csak kezeket látsz, de egész életem ott van. Egész életem helyezem mások kezébe, életem ajándékát adom ajándékba másoknak. Elöljáróm kezei Isten kezei, Szűz Mária kezei, Szent Domonkos kezei és minden eljövendő elöljáróm kezei is. Mindnyájukban bízva ejtem ki fogadalmam szavait.

„Én, Tokodi László testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked, Bruno Cadore testvér, a Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Barna Máté. testvérnek, a Magyar Tartomány általános vikáriusának Szent Ágoston regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének konsitúciói szerint, hogy engedelmes leszek neked és utódaidnak MINDHALÁLIG.”

Az „átváltoztatás”, a konszekráció pillanatai ezek. Krisztussá válok itt a földön egészen halálomig, mostantól Őt teszem jelenvalóvá a történelemben (vö. VC 19 és 109). Remélem, máris látod a színeváltozást, és látod bennem Jézus Krisztus arcának vonásait (vö. 2Kor 3,18). Olyan lenni, mint Ő, úgy élni, mint Ő, csupán ennyi a célja mindennek. Ígérem, megmutatom Őt neked, mert egyszer örökre felragyog arcomon a Képmás és a Hasonlatosság (vö. Ter 1,26)!

„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)

Usque ad mortem

Egy „halott” fekszik a földön. Teste fekete köpennyel borított. A Megfeszítetthez hasonlóan ő is keresztre feszíttetik. Senki sem veszi el tőle életét, önként adja oda. Úgy akar szeretni, ahogy Ő szeretett. Hogy beteljesedjék, „kezébe veszi” életét, s kezeit a már „halott” testvére kezeibe helyezi. Megnyitja száját, majd fogadalma szavait így fejezi be :„ero oboediens tibi tuisque successoribus usque ad mortem”. „Engedelmes leszek neked és utódaidnak mindhalálig”.
Most halt meg, és most született meg. Új életre született, hogy új halállal haljon meg. Usque ad mortem – mindhalálig. „Halál” és halál közötti élete engedelmesség. Oboediens. Ob és audiens, oda és halló. S még ha csak egy „l” különbözteti is meg a „haló”-tól, és valóban „életét adja barátaiért”, mégsem ő „a halál felé létező” (Dasien). „Halála” új életre szülte, és halála óráján majd végérvényesen engedelmes lesz, de nem megadva magát a sorsnak, hanem életét az Élet Atyjának kezébe helyezve.
Mindkét halál tudatos döntést követel. Az első „halálban” szerzetesi életének éveit változtatja Isten életté, a második halálban az örök élet kapuit nyitja meg számára. Míg az első „halál” által szakad fel a fekete köpeny magvának kemény burka, addig a második halál véglegesen széttépi e köpenyt, hogy örökké ragyogjon az addig feketével takart fehér ruha.
„És halál nem lesz többé” (Jel 21,4).

A domonkosság hat oszlopa

Hogy mit keres egy magyar, domonkos rendi kispap Krakkóban? Miért tölti ott képzésének éveit? A kisfilm valószínűleg önmagáért beszél. Mégis talán érdemes kissé kifejteni. Ma Magyarországon, sőt Európában is kezdenek eltűnni az egyes szerzetesrendekhez tartozó rendi sajátosságokat tartalmazó képzések. A krakkói Szentháromságról nevezett konventben viszont még megtalálható mindaz, ami a domonkos rend képzésének különlegességét adja. A Rend alapkonstitúciójának negyedik pontja tartalmazza a domonkos élet jellegzetességeit, melyek mind az Evangélium hirdetését szolgálják, mivel a rendről „kezdettől fogva ismert, hogy különösen az igehirdetés és a lelkek üdvössége érdekében jött létre” (Alapkonstitúció II. §.). A kisfilm célja tehát az, hogy bemutassa, hogyan is épül be a domonkos növendékek életébe az a hatalmas rendi örökség, mely oly különlegessé és aktuálissá teszi a Prédikátor Testvérek jelenlétét az Egyházban.
Ide kattints, hogy megnézhesd a kisfilmet!

Rokonlátogatás

A Prédikátor Testvérek Rendjének studens (tanuló) testvérei közül többen szeptember 2-től 9-ig Dubrovnikban töltöttek egy hetet. Mivel ez gyakorlatilag az Európában élő testvérek találkozója volt, én is részt vettem rajta. A találkozó évről évre megrendezésre kerül, és bár a "Nemzetközi Tanulmányi Hét a Domonkos Család formációban lévő tagjai számára" elnevezés nagyon komolyan hangzik, főképp egymás megismerését szolgálta az esemény.

Mikor látogatóba megyünk távolabbi rokonainkhoz, talán több kevésbé ismerős arccal is találkozunk. A "Ki vagy?" kérdés ott csillog a fiatalabb nemzedék szemeiben, akik talán még sohasem találkoztak sem idősebb, sem velük egykorú rokonaikkal. Új és ismeretlen arcok, de a vér köteléke ismerkedésre hívja őket. A közösen eltöltött idő alatt egyre több hasonlóságot fedeznek fel az ifjak önmaguk és az őket körülvevő ismerős ismeretlenek között. Apáik vére folyik bennük, mely mindnyájukat összeköti.

Valami hasonló történt velünk is Dubrovnikban. A mai világban, amikor sok család hullik darabokra, mert nem szánnak időt egymásra, nincsenek együtt "csak úgy", érdemes ilyen találkozókat rendezni. Az együtt töltött idő jó kihasználása nem feltétlenül a sok és jól ütemezett program egymásutánját jelenti, így jutott időnk hosszabb és személyesebb beszélgetésekre, és spontánul alakuló programokra is. Volt időnk felfedezni, hogyan is csörgedez bennünk ősatyánk, Szent Domonkos vére, holott egészen más országokból érkeztünk Ragúza városába. Német, francia, szlovák, horvát és magyar domonkosok fiatal nemzedéke sokban különbözik egymástól, de e különbségek egy idő után kezdtek elhalványulni, és a család, a domonkos család színei egy ősi családi portré egészévé állnak össze, ahol mi fiatalok már nem voltunk idegenek egymás számára.

Örülök, hogy megismerhettem a rokonaimat!

A fenti videót fr. Ivan Dominik Iličić O.P. készítette.

A ruha teszi.... - Bécsben habitusban

Nemrég Bécsben jártam néhány testvérrel. Egyből feltűnt, hogy rengeteg bevándorló él a városban, és ehhez még turisták tömegei is csatlakoznak. Muzulmánokkal sem nehéz találkozni, mivel minden egyes utcasarkon egy egész családdal futhattunk össze. Hihetetlenül széles világ tárult elém a sok különböző öltözékű embert szemlélve. Olyan volt, mintha a bécsi utcák szolgáltak volna egy óriási divatbemutató sok-sok színpadjául. Egyik selyemkendős, a másik öltönyös, a harmadiknak csak a szeme látszik, a negyedik most jött a strandról, az ötödik tetőtől talpig fekete, a hatodikra, mintha most borult volna rá tíz különböző színű festékesdoboz......

Mi is kiléptünk az utcára szép fehér ruhánkban. Habitusunk nem olvadt bele a tömegbe. Ezt nagyon jól kitalálták elődeink, mivel egy prédikátorra így mindjárt ráirányul a figyelem. Hat fehér ruhás szerzetessel sem minden nap találkoznak a bécsiek. A turisták egyből kezdtek is kattintgatni a fényképezőképeikkel. Az egyik utcában egy török férfi lépett oda, hogy fényképet akar velem, majd a Stephansdomban a tájföldiek rohantak meg minket, és a sétálóutcán sem maradtunk rajongók nélkül.

Érdekes, hogy a bécsi ruhák sokféleségében és azok színkavalkádjában, mégiscsak feltűnik egy egyszerű fehér habitus. Sokak ruházkodása kifejezte kik ők, mit csinálnak, mi a vallásuk. Mi sem hagytuk információ nélkül az embereket; kiderült, hogy katolikus szerzetesek vagyunk. Jó tapasztalat egy ilyen színes városban képviselni az egyszerű "fehérséget", tisztaságot.

Mégis a ruha teszi az embert? Nem, de úgy tűnik, számít!

De profundis

Ámen. Vége a napközi imaórának. Ebédre vonulunk a refektóriumba. A zsolozsmáskönyvek egymás után kerülnek a helyükre egy nagy szekrény névre szóló kis rekeszeiben. A refektórium hatalmas ajtaján lépünk be, majd a szemben lévő kereszt előtt meghajolva a terem két oldalán sorakozunk fel. Ekkor a prior előimádkozza a 129. zsoltárt, melyet versenként folytatunk:

"A mélységből kiáltok Uram hozzád,*

Istenem, figyelj a szómra!"

Becsukódnak szemeim, és szívem mélyén a purgatóriumba térek. Ismerősökre találok és melléjük szegődöm. Tűzben égnek! Tűzben, mely nem a kárhozaté, hanem a Szereteté. Tisztító Tűz! Már vártak rám. Tudják, hogy Szent Domonkos fiaként minden nap eljövök, és imádkozom értük. De nem csak értük. Egy szív akarok lenni mindnyájukkal, és velük kiáltani, helyettük könyörögni. Egy emberként kiáltunk. A szeretet eggyé forrasztott minket. "Egy a test és egy a Lélek!" (Ef 4,4) Egy az Egyház is. A nevükben beszélhetek, mert ők már nem kérhetnek semmit maguknak. Ők másokért imádkoznak: értünk, akik még a földön élünk.

És megzendül az ebédlő:

"Fordulj felém, és hallgass figyelmesen*

könyörgésem hangos szavára!"

Az Atya ránk nézett. Figyel ránk, és hallgatja kérésem. Tekintete irgalmas, de mi nem látjuk. Földön élő -vagyis én- nem láthatja Őt! Előlük pedig a Tűz lángjai takarják el Arcát!

Az előimádkozó újabb fohászba kezd:

"Ha bűneinket, Uram, felrovod,*

Uram, ki az, aki előtted megállhat?"

Igen. Bűneiktől és azok következményeitől tisztulnak. Addig nem állhatnak Isten színe elé, míg szeretete teljesen át nem forrósította őket. Kérésünk csak annyi, hogy gyorsabban izzítson e tűz, és hamarabb láthassák Őt.

"De nálad bocsánatot nyer a vétek,*

ezért félve tisztelünk téged."

Isten irgalmas! Igazságossága megköveteli a bűnök megbocsátása után értük járó elégtételt, de irgalma elenged bűnt és büntetést egyaránt.

"Remélek az Úrban, benne remél a lelkem,*

és bízom ígéretében."

Reményünk Istenben van, csak Ő bocsáthatja meg bűneinket. Ígérete azonban, melyet Péternek mondott ma is igaz: "Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit föloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." (Mt 16,19) Isten az Egyház által cselekszik. Egyháza tagjaként Krisztus és a szentek erényeinek kincsestárából osztok a tűzben levőknek. Azt adom, amit kaptam: "Ti adjatok nekik..."(Mt 14,16) Atyánk erre tekintve irgalmának hűs vizét adja a purgatórium lakóinak.

"Lelkem várja az Urat,*

jobban mint éji őr a hajnalt."

Körbenézek a lángok között. Bizony vannak, akik régóta várnak ott. Egyesek így szólnak: "Nincs emberem..." (Jn 5,7) Rokonaik már elfelejtkeztek róluk! Értük senki sem imádkozik? A szentmisében névtelenül is értük eseng az Egyház!

"Bizony, jobban, mint éji őr a hajnalt,*

várja Izrael az Urat,"

Oly nagy a vágy mindnyájunkban Isten színelátására! Mikor jössz el Felkelő Napunk és lesz végre Világosság! Marana Tha! Jöjj el Úr Jézus!

"mert az Úrnál van az irgalom,*

és bőséges a megváltás nála."

Mily bőséges az a kincstár melyből merítek! Krisztus áldozatának gyümölcsei örökre szólnak; új és örök szövetség köttetett vére által. Én csak közvetítő vagyok és az Ő irgalmát "osztom". "Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!" (Mt 10,8)

"Választott népét ő váltja meg*

minden bűnétől."

A keresztre tekintek! Rá, akit keresztülszúrtak! "Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12,32)- szóltál egykor. Jézus, nézz le irgalmasan a tűzben égőkre, és vedd magadhoz őket!

"Dicsőség az Atyának, a Fiúnak*

és a Szentléleknek.

Miképpen kezdetben,*

most és mindörökké. Ámen."

A prédikátornő

Szent Domonkos a Prédikátorok Rendjét megalapítva nem is gondolhatott arra, hogy nőket is prédikálni küldjön. A kor szellemiségének megfelelően az Egyház sem bízott meg nőket komolyabb feladatokkal, amilyen a prédikáció is volt, melyet egyébként csak a püspökök gyakorolhattak teljes szabadsággal. Így cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy amikor Szent Domonkos Diego püspökkel a dél-franciaországi katar és albigens eretnek mozgalmak első megtérői között „prédikátornők”-kel találkozott, ezek katolizálása után, nem prédikálni küldte őket, hanem kolostort alapított számukra, ahol imádsággal és kétkezi munkával szolgálták a misszió ügyét. Így jött létre az első „domonkos rendi” női kolostor.

Domonkos műve tovább épült. A vele lévő testvérek kis létszámú közössége 1216-ban pápai elismerést nyert, majd 1217-ben a prédikálásra való felhatalmazást is megkapta. A különös az volt ebben, hogy olyan szerzetesrend jött létre, amely a prédikáció területén olyan jogokkal rendelkezett, mint a püspökök. Bárhol és bármikor prédikálhattak, mert a pápa hivatalos engedélyével tehették ezt.

A Prédikátorok Rendjében évszázadokon át nővéreink „csak” imádkozhattak az evangélium terjedéséért a klauzúra „fogsága” miatt. Később a rend mellett megjelentek olyan nővérek, akik Szent Domonkos apostoli lelkületével az emberek között akarták elhinteni az Evangélium magvait, főképp iskolák megnyitásával. Mivel nem Szent Domonkos alapította őket, a rend csak olyan formán tudta keblére ölelni közösségeiket, hogy a domonkos családba kapcsolta ezeket. Nem akarta megreformálni a Prédikátorok Rendjét, úgy hogy teljesen új arca szülessen. Ezen új női közösségek azonban csak az iskola keretein belül cselekedhettek.

A világ azonban nagyot lépett előre. A nők egyre inkább kiléptek a színfalak mögül, és nem hallgattak többé. Legélesebben a XX. században hallatták hangjukat, és a női egyenjogúságért harcoltak. Így a II. Vatikáni zsinat is "észbekapott", és úttörően nyilatkozott: „Mivel pedig napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny jelenléte a társadalom életében: igen fontos, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az Egyház apostolkodásának különféle területein is.” (II. Vatikáni zsinat, Apostolicam actuositatem kezdetű dekrétum a világiak apostolkodásáról, 9.)

Szent Domonkos valószínűleg figyelembe vette volna a zsinat ezen felszólítását. Nem tudhatjuk -és kár is lenne könnyelmű feltételezésekbe bocsátkozni- megalapítana-e egy női prédikátor ágat, ha ma élne. Nincs is szükség új ág létrehozására a Rendben, az úgy jó, ahogy van. Tény azonban, hogy ami már kibontakozott Domonkos műve mellett, a női apostoli nővérek közössége, nagyobb teret kaphatna a prédikálás művében. Testvérek és nővérek közös munkája kell, hogy legyen az evangélium hirdetése. A nővérek nem a sekrestyébe valók, Szót kell kapniuk! Komoly teológiai képzés után miért ne hirdethetnék fennhangon Jézus Krisztus nevét?

Írásom nem feminista vadhajtás, nem is kívánom az egyház liturgiájában a szószékre állítani a nőket, sőt női papságot (vagy püspökséget) sem szeretnék. Ezeknek kifejezetten ellene vagyok. Egyszerűen szeretnék prédikálni a nővéreimmel, ahol csak megtehetem!

Jöjjetek Nővéreim, ne hallgassunk! Prédikátornők vagytok!

Harcos

Minden reggel már ébredéskor támadásba lendülök. Első mozdulatom csapással sújt le az ébresztőórára. Szerzetesként állandó harcban élek, melyben nem lehet meghátrálni. Offenzívan kell fellépni az ellenséggel szemben. Világos, hogy nem a vekker ellen küzdök. Sokkal inkább a sötétség erői és a bűn ellen.

A Prédikátor hadosztályba tartozom. E hadosztály speciális támadónak számít. A Király minden nap harcba szólít bennünket, hogy az első sorban állva kiáltásunkkal adjuk tudtára az ellenségnek, hogy már vesztett. Legfőbb fegyverünk a beszéd. Ez nem akármilyen beszéd, hanem Ige-hirdetés. Szánk megnyitásakor éles pengéjű kardok tömege mered az ellenség, a sátán és angyalai felé. Az Ige hirdetése, -Aki maga az a Kard, mely halálos sebet ejtett a Sátánon és minden művén- nem is az ellenségnek szól, és ebben van igazi ereje. Azoknak szól, akiket le akar igázni, akiket már megfélemlített, zsarnokságba vetett, fogságban tart. Bevetésünkkor hozzájuk fordulunk, az ellenségnek éppen háttal. Megszégyenítő harcmodor ez, még csak felé sem nézünk ellenfelünknek. Az ő célpontjainak szól kiáltásunk. Az Igazságot hirdetjük nekik, mely Isten szeretetét mondja el minden ember iránt; a bűn valóságát és legyőzetésének tényét dicsőíti; és a hit által Jézus Krisztusban való új élet szépségét próbálja szavakba foglalni. Ez az Igazság szabaddá tesz (vö Jn 8,32)! Beszédünk és igehirdetésünk nem a bölcsesség meggyőző szavaiból áll, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitük ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék (vö. 1 Kor 2,4-5). Prédikációnk által foglyokat szabadítunk ki, a félelem helyébe a szív békéje lép, és új életet adunk, melyet Királyunk oszt szét általunk.

Ruházatunk e harchoz illő. Tunikánk fehér színű, mivel a keresztségben lettünk tisztákká. Övünk a lovagrendektől öröklött szögletes övcsattal van ellátva, mivel harcosok vagyunk. Övünkre függesztett rózsafűzérünk Isten nagy tetteire való emlékezésben és a rajtuk való elmélkedésben segít bennünket. Váll-ruhánk, a skapuláré, mint páncél és védő pajzs véd bennünket. Fejünkön lévő csuklyánk a gonosz, tisztátalan és bűnös gondolatoktól oltalmaz. Fekete köpenyünk és csuklyánk az alázatosság jelképe, melynek hiánya a legnagyobb buktató a lelki-szellemi harcban.

Reggelenként álmos fejjel kapkodom magamra a habitust, néha fel sem fogva mibe öltözöm. Harcba indulok, mely tudomásom nélkül is folyik. Lemegyek a káptalanterembe, felnyitom a zsolozsmáskönyvet, és keresztet rajzolva ajkaimra, így szólok: "Nyisd meg Uram ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse ajkam!"

In memoriam Joachim Badeni OP

Szentség hírében halt meg. Kétségtelen: szent volt! Mi, akik itt laktunk vele, tudtuk hogy az. Karizmatikus ember a szó teljes értelmében. A megújulási mozgalom úttörője a lengyel rendtartományban. Telefonon keresztül gyógyított, mely mindennapjainak részét alkotta. Mindemellett azonban tradicionalista is. Megingathatatlanul vallotta a Katolikus Egyház hitét. A szentmise volt napjainak csúcsa. Eucharisztikus ember, mely átváltoztatta őt. Misztikus. Már a rendbe való belépését is rendkívüli események sora kísérte. A kármelita misztikusoknál kezdődött útja, de élete vége felé már csak Eckhartot olvasott. A Szentírás mellett ez volt az egyetlen könyv a cellájában. Végül már nem olvasott, csak imádkozott. Elöljárói parancsra pár évvel ezelőtt -gyenge látása miatt- kezdte tollba mondani gondolatait, melyek sikerkönyvek lettek. Januárban elesett, eltört a lába, kórházba került és már nem kelt fel többé. A kolostorba kerülve mi ápoltuk. Esténként óránkénti váltásban vigyáztunk rá. Ekkor mutatkoztak meg egész életén át begyakorolt erényei. Szenvedésében mindig mosolyogva vigasztalt és bátorított minket. Halála előtti napon azt hitték félrebeszél, mikor egy esküvőt emlegetett Jézussal. Az iránt érdeklődött, hogy készen áll-e minden, mert este esküvő lesz. Ma éjjel 1.16 órakor meghalt. Mindig a mennyről beszélt, de most már belépett oda, és a Jegyes ott várt rá a kapuban.

Ahogy egyik könyvének címe mondja: "Halál? Mindenkinek ajánlom!"

December 22

1216. december 22-én III. Honorius pápa saját pártfogása alá vette Szent Domonkos és testvérei közösségét és számukra jóváhagyta az ágostoni regula szerinti életvitelt. Ez Rendünknek is jóváhagyását jelentette, bár később még további lépések következtek. Ettől a dátumtól 793 év telt el, azóta a pápa fennhatósága alá tartozunk és hirdetjük Isten Országát az Egyházzal egységben. Sokat jelent ez számunkra, hogy ilyen sok éven át Jézus Krisztus parancsát teljesíthetjük: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" (Mk 16,15)

Mi prédikátor testvérek minden kedden egy ősi responsorium-mal imádkozunk Atyánkhoz, Szent Domonkoshoz és ma is ezzel kérjük, hogy teljesíteni tudjuk Krisztus parancsát:

O spem miram quam dedisti
mortis hora te flentibus
dum post mortem promisisti
te profuturum fratribus.
Imple pater quod dixisti
nos tuis iuvans precibus.

Nagy reményt hagytál
haldokolva, a síró testvéreknek,
mikor segítséget ígértél
nekik a mennyből.
Teljesítsd atyánk az ígéretet,
járj közben értünk az Istennél.

Szeretetből megyek hozzád...

"Halljad, leányom, figyelj,
Hajlítsd ide füledet,
feledd el népedet és atyád házát.
Íme, a király kívánja szépségedet.
Hiszen ő a te urad, hódolj előtte." Zsoltárok könyve 45, 11-12

Különös dolognak tűnhet, mikor egy szép fiatal nő eldönti, hogy belépvén egy kolostor falai közé, egész életét annak területén belül akarja leélni, méghozzá szüzességben. Furcsa? Igen, az. Érthetetlen? Igen, az. Botrány szagú? Igen, az! Botrányos, mert olyasmire hívja fel a figyelmet, ami csupán emberileg nézve értelmetlennek tűnik. Jól van, ha akar éljen szüzességben -gondolhatják egyesek-, de bezárni magát a négy fal közé egész életére, azért ez már mégiscsak ostobaság! Valóban, egy ilyen élet tökéletes ostobaság lenne, ha nem szeretetből fakadna. Még a házasságkötés szertartásában is elhangzik: "…szeretetből veszem feleségül...", "…szeretetből megyek hozzá feleségül…". Szeretet nélkül a "normálisnak" elfogadott házastársi élet is oktalanság! De mit lehet szeretni ott bent a kolostorban? Ember! Eszmélj föl! Létezik valami, ami miatt mindenről érdemes lemondani, és amivel szemben semmi sem fog értékesebbnek tűnni! „A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette”(Mt 13,45-46). A mennyek országa az Istenben való élet. Ez már itt a földön elkezdődik! Így élve a kolostor falai a világ végének határaivá szélesednek, sőt feltekintve a csillagokra az egész univerzum bebarangolására nyíló ablak tárul föl. Egyedül Isten elég!- mondta Avilai Szent Teréz.

Augustyna nővér úgy döntött örökre Jézussal fog élni, minden megosztottság nélkül. Csak Neki! Egy kis kolostorban Radonie-ban, Lengyelországban. Augustyna nővér 2009. november 21-én letette örökfogadalmát a Prédikátorok Rendjében a szemlélődő nővéreknél. Sőt még egy különleges feladatot is kapott: értem is imádkozik. A Prédikátorok Rendjében nagyon fontos feladat a klauzúrán belül élő nővéreké. A testvérek nővéreket, a nővérek testvéreket kapnak a rendben. Ők készítik elő imádságos és áldozatos életükkel Isten Igéjének a talajt az emberek szívében, mi pedig testvérek, igehirdetésünkkel elhintjük Isten Igéjének magvait ugyanezekbe a szívekbe. Micsoda összmunka, micsoda Csapat!

"Élek, mert meghaltam!"
Jézus Krisztus menyasszonya

Konszekráció

Első fogadalmam

Jézusé vagyok! Ő szeretetből értem adta életét, szeretetből én is neki adom! 2009. augusztus 23-án letettem első fogadalmam a Prédikátor Testvérek Rendjében!

A fogadalom letételénél földre borultunk, és az elöljáró a Rend nevében azt kérdezte: "Mit kértek?"
Ekkor mi így válaszoltunk: "Isten irgalmát és a tiéteket!"



Mi is a fogadalom? Olvassunk bele a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúcióiba:

189. - I. §. - Fogadalmunk által Istennek szenteljük magunkat, hogy Krisztust követve, evangéliumi életet éljünk a rendben, úgy, hogy keresztségi megszentelődésünk teljesebben elérje hatását.
II. §. - Az engedelmességre tett fogadalmunk által vállalni akarjuk az evangéliumi tanácsok teljesítésének kötelezettségét, lemondva kétségkívül nagyra értékelendő dolgokról, viszont nem csorbítva ezzel az emberi személy igazi fejlődését. Krisztus önkiüresítését vállalva ugyanis, a Szentlélekben egyúttal részesülünk az ő életében is. Így, ha hűségesek leszünk, világosabban teszünk tanúságot a mennyek országának javairól az Egyházban.
III. §. - Fogadalmunkban gyermeki szeretettel engedelmességet ígérünk az Istenszülő Szűznek is, mint rendünk jóságos Anyjának. IV. §. - Amikor pedig ugyanebben a fogadalomban Szent Domonkosnak is engedelmességet ígérünk, az ő szelleméhez és célkitűzéséhez való hűséget akarjuk megőrizni.

Az egyszerű fogadalmamkor elöljáróm kezébe helyezve kezemet a következőt mondtam:

"Én, Tokodi László testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked, Carlos Azpiroz Costa testvér, a Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Barna Máté. testvérnek, a Magyar Tartomány általános vikáriusának Szent Ágoston regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúciói szerint, hogy engedelmes leszek neked és utódaidnak két esztendeig."

Végül mindenki boldog:

Miért szerzetes?

---Hivatásom hitvallása---

Aki szerzetes lesz, nem akar „másról tudni (…), mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor2,2) Nem mondhat mást, mint: „Ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, (…) azáltal a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból a feltámadásra.” (Fil 3,7-11) És bátran megvallja mindenkinek: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én is a világnak. (…) Ezután senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14;17)

Sokan nem Krisztust keresik a szerzetesi életben, hanem valami mást. Legyen az bármilyen szép dolog, ha nem a megfeszített Jézus Krisztus, biztosan csalódni fognak. A szerzetes a Megfeszítettre szegezi tekintetét, és olyanná válik, mint Ő, akit szemlél.

Engedelmes lesz. Mindenben az Atya akaratát akarja tenni. Fiúi alázattal megvallja: „Nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik.” (Jn 5,19) Alárendeli akaratát az Atya földi képviselőinek, „és engedelmes lesz a kereszthalálig” (vö. Fil 2,8), és így saját keresztjén megfeszíttetik, és meghal bűnös hajlamainak, majd Krisztus keresztjén egyesülve a Megváltóval, elmondhatja: „Beteljesedett!”. (Jn 19,30)

Szegénnyé lesz, mint Krisztus a kereszten, ahol még saját ruháitól is megfosztják. Isten szolgájaként él, mint akinek semmilye sincs, mégis mindene megvan. (vö. 2 Kor 6,4;10) Anyját rábízza másra, elajándékozza földi családját is. Egyedül, magányosan marad. Nem marad semmilye, még életét is odaadja az Atyának: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Végül, hogy szíve teljesen kinyíljon, átszúrják azt, hogy az élet bőségben áradjon onnan.

Szüzességben él, mint Krisztus a „szeplőtlen és érintetlen Bárány” (1 Pét 1,19). Keresztségi ruháját, melyet a Bárány vére mosott le, tisztán őrzi, amennyire csak tőle telik. Meghallotta a szót: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” (Jel 21,9) Egészen megragadta ez a szó, hogy menyasszony. Tisztaságban akar élni, míg el nem jön az esküvője a Báránnyal. Az Egyház képét teszi magáévá. Szívét a Királyok Királyának szerelme sebezte meg (vö. Én 4,9), és hallja, amint a vőlegény így szól hozzá: „Egészen szép vagy, kedvesem, és szeplő nincsen benned!” (Én 4,7). Az Egyházhoz hasonlóan kiált: „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj el!””(Jel 22,17), és hallja a választ: „Bizony, hamarosan eljövök.” (Jel 22,20)

A szerzetes a megfeszített Jézus Krisztus élő szobra a világban! A szerzetest nem érdekli már, hogy milyen ruhát visel, egyáltalán van-e ruhája. Minden földi kapcsolattól szabadon, életét az Atyának való ajándékozásban éli, mely az emberek szolgálatában fejeződik ki. Bár közösségben él rendtestvéreivel, mégis magányban telnek napjai. Már nem önmagának él, hanem annak, aki érte meghalt és feltámadt (vö. 2 Kor 5,15). Mindez úgy tűnik, mintha nem lenne normális, és nem is az. Ez természetfölötti élet. Titok, melyet csak azok értenek meg, akik betegek a szerelemtől (vö. Én 2,5). Akinek nem sebezte meg a szívét Krisztus szeretete, az ne próbálja megérteni ezt, mert a szerelem (mely ebben az esetben nem csak érzelmi, hanem legfőképpen akarati jellegű) érthetetlen, furcsa, és szokatlan tetteket visz végbe. Engem megsebeztek, és amíg nem lehetek egy azzal, Aki megsebzett, nem talál nyugalmat a lelkem. Vigyázat, ebbe a szerelembe bele kell halni a kereszten! Utána jöhet a feltámadás!

„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)

III. Honorius pápa bullája, mely hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek

1217. január 21.: III. Honorius pápa felhatalmazza, Domonkos priort és a toulouse-i Szent Romulus közösség testvéreit Isten igéjének hirdetésére, és arra buzdítja őket, hogy ebben minden szorongattatás ellenére is tartsanak ki. Honorius ezzel a bullájával hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek. Ez az első eset, hogy egy szerzetesrend céljául tűzi ki Isten igéjének hirdetését.


Honorius püspöknek Isten szolgái szolgájának üdvözlete és apostoli áldása szeretett fiai számára Szent Romulus priorjának /Domonkos/ és testvéreinek, a toulouse-i terület prédikátorainak.

Minden kegyelem adományozójának méltó hálát adunk azért az isteni kegyelemért, amelyet nyertetek /1 Kor 1,4/, amelyben éltek /Róm 5,2; 1 Pt 5,12/ és amelyben reményünk szerint mindvégig élni fogtok. Mert a szeretet tüzétől belsőleg lángolva, kifelé a jó hír illatát árasztjátok, amely az egészséges lelkületűeket felüdíti, a beteg /lelkületűeket/ pedig meggyógyítja. Hogy ne maradjanak terméketlenek, ezért mint buzgó orvosok szellemi mandragórát nyújtotok nekik /Ter 30,13-16, 22-24) és megtermékenyítitek őket gyógyító erejű ékesszólástokkal, az Isten igéjének magvetésével /Lk 8,11/.

Ekképpen kamatoztatjátok a rátok bízott talentumokat, mint hűséges szolgák, hogy az Úrnak megduplázva adjátok vissza /Mt 25,14-30/. Így ragadjátok meg a hit ellenségei ellen az Isten szavát, amely élesebb minden kétélű kardnál /Zsid 4,12/, félelem nélkül azokkal szemben, akik csak a testet ölhetik meg /Mt 10,28/, mint Krisztusnak a hit pajzsával és az üdvösség sisakjával felfegyverzett /Ef 6,16-17/ legyőzhetetlen harcosai. E világban így veszitek semmibe az életeteket, hogy megőrizzétek lelketeket az örök életre /Jn 12,25/.

De nem a küzdés maga, hanem csak a célba érkezés, a befejezés hozza meg a győzelmi koszorút, és a versenypályán futó összes erény közül egyedül a kitartó állhatatosság nyeri el a díjat /1 Kor 9,24/. Ezért kérjük sürgetően, buzdítjuk szereteteteket nyomatékosan és rendeljük el ezen apostoli írásunkkal bűneitek bocsánatára, hogy törekedjetek az Úrban erőt nyerve egyre jobban /Zak 10,12/ Isten igéjét hirdetni /ApCsel 8,4/; álljatok elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és teljesítsétek dicséretesen az Evangélium hirdetőjének feladatát /2Tim 4,2.5/! Ha azonban ezért megpróbáltatás vár rátok /1Tesz 3,4/ akkor azt nem csak türelemmel viseljétek el, hanem az apostollal együttdicsekedjetek szenvedéseitekkel /Róm 5,3/ boldogan, mert méltók lettetek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjetek /ApCsel 5,41/. Mert ez a könnyű és átmeneti megpróbáltatás a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nektek /2Kor 4,17/, amelyhez nem mérhetők és mit sem számítanak a jelen idők szenvedései /Róm 8,18/.

Mi is, akik különleges jóakaratunkkal fordulunk hozzátok, mint kiváltságos fiainkhoz, kérünk benneteket, hogy értünk ajkatok gyümölcsét hozzátok az Úrnak /Oz 14,3/, hogy közbenjárástok által lehetőleg elérjük azt, amihez saját érdemünk nem elégséges.
Adatott a Lateránben, január 21-én, pápaságunk első évében. (Okmánygyűjtemény Nr.79)

(Az dokumentumot Vladimir J. Koudelka: Domonkos - Isten Igéjének Hirdetése c. könyv magyar fordításából vettem, Szent Domonkos Rend, 1992)