Örökfogadalmam

Mi történt? – kérdezed. Választ vársz tőlem, mert nézvén néztél, és nem láttál, hallván hallottál, de nem értettél (vö. Iz 6,9), és csalódott vagy, mert túl egyszerűnek tűnt mindaz, amit tettem. Azt mondod, hogy még csak nem is szentség, amiben részesültem, és hogy semmivel sem vagyok különb a többi megkereszteltnél. Engedd meg mégis, hogy elmondjam, mi történt.

Ott állsz, tanúja vagy, nézed, ahogy kereszt alakban kinyújtott karral a földre fekszem, és hallod testvéreimet latinul énekelni, de nem érted e szavak jelentését. Nem érted ugyan, de csodálattal hallgatod e mézédes dallamot. A testvéreim könyörgő hangján felhangzó ősi válaszos ének (responsorium) Szent Domonkos atyánk segítségéért kiált:

V. O spem miram quam dedisti mortis hora te flentibus,

dum post mortem promisisti te profuturum fratribus:

R. Imple Pater quod dixisti, nos tuis juvans precibus. Alleluja.

V. Qui tot signis claruisti in aegrorum corporibus,

nobis opem ferens Christi, aegris medere moribus.

R. Imple Pater quod dixisti, nos tuis juvans precibus. Alleluja.

V. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui sancto.

R. Alleluja.

V. Ó, csodás reménység, melyet halálos órádon a körülötted siránkozókra hagytál,

amikor megígérted, hogy halálod után megsegíted a testvéreket.

F. Teljesítsd Atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószolásoddal. Alleluja.

V. Ki a testi betegek gyógyításában oly csodásan tündököltél,

Krisztus kegyelmével gyógyítsd meg beteg lelkünket.

F. Teljesítsd Atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószolásoddal. Alleluja.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

F. Alleluja.

Miközben szíved gyönyörködik az ének hangjaiban, én arccal a föld felé fekszem. Arccal a föld felé, mert alámerülök, a mélységekbe szállok alá, egészen a mindenség alapjáig hatolok le. Te nem látsz mélységet, mert a mélység bennem van. A Szentlélek már keresztségem óta bennem lakott, de most Isten még mélyebb mélységeibe vezet (vö. 1 Kor 2,10). Visszatérek keresztségem forrásaihoz, oda ahol minden elkezdődött, és az új teremtés vizei fölött Isten Lelke lebeg. Te nem látsz sem forrást, sem más vizeket, mert a forrás már bennem csörgedezik, és a Lélek már bennem lakik. A keresztségkor látható vízben feszítették meg bennem a régi embert (vö. Róm 6,6), látható vízben haltam meg a bűnnek (vö. Róm 6,11), látható víz szült újjá (vö. Tit 3,5). Most kereszt alakban kitárt karral fekve, Jézus Krisztust „szorosabban” követve, az Ő önkiüresítését „világosabban” kifejezve, és az Ő Szívében, akiből az élővíz folyói fakadnak (vö. Jn 7,38), a Szentlélek láthatatlan fürdőjében még „mélyebbre” merülök (vö. KEK 932). Most már nem csak a bűnnek halok meg, hanem lemondok a világról is, hogy egyedül Istennek éljek (vö. PC 5)!

A halál pillanatai ezek, de egyúttal az életé és újjászületésé is. A Keresztrefeszítettel való egyesülés ez, az Ő halálában való elmerülés, de a Feltámadottal való felemelkedés is. Miközben Szent Domonkossal együtt az egész menny értem könyörög a legszentebb Szentháromsághoz, Krisztus halálába merülök el. Amint azonban testvéreim befejezik fohászukat Szent Domonkos atyánkhoz, hallod, amint elhangzik felém a kérdés: „Testvér, mit kérsz?”, és amelyre szívem mélyéből kiáltom a választ: „Isten irgalmát és a tiéteket.” Igen, Isten irgalma az, amely kipótolja halálom élettől való megfosztottságát, és a testvérek irgalma az, amely kipótolja emberi hiányosságaim. Az irgalom első szavai így hangzanak hozzám: „Állj fel.”- és a halálból az irgalom által felállhatok, feltámadhatok az életre. Ez az élet már mennyei, a földön élek, de úgy, ahogy a mennyben fogok.

A homília után újra felém fordul elöljáróm, és újból kérdez: „Komolyan elhatároztad, hogy ünnepélyes fogadalmat teszel a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúciói szerint?” Erre így felelek neki: „Igen, Isten segítségével és a tiétekkel.” Majd ő mintegy megpecsételve ezt mondja: „Isten, aki elkezdte benned művét, fejezze is be.” És felhangzik mindnyájunk ajkán: „Ámen.” Valóban, egymagam nem tudnám megtenni ezt, mert segítségre szoruló ember vagyok, Isten és a testvérek segítségére.

Most elöljáróm elé térdelek, kezeimet a Rend konstitúcióin nyugvó kezeibe helyezem. Te csak kezeket látsz, de egész életem ott van. Egész életem helyezem mások kezébe, életem ajándékát adom ajándékba másoknak. Elöljáróm kezei Isten kezei, Szűz Mária kezei, Szent Domonkos kezei és minden eljövendő elöljáróm kezei is. Mindnyájukban bízva ejtem ki fogadalmam szavait.

„Én, Tokodi László testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked, Bruno Cadore testvér, a Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Barna Máté. testvérnek, a Magyar Tartomány általános vikáriusának Szent Ágoston regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének konsitúciói szerint, hogy engedelmes leszek neked és utódaidnak MINDHALÁLIG.”

Az „átváltoztatás”, a konszekráció pillanatai ezek. Krisztussá válok itt a földön egészen halálomig, mostantól Őt teszem jelenvalóvá a történelemben (vö. VC 19 és 109). Remélem, máris látod a színeváltozást, és látod bennem Jézus Krisztus arcának vonásait (vö. 2Kor 3,18). Olyan lenni, mint Ő, úgy élni, mint Ő, csupán ennyi a célja mindennek. Ígérem, megmutatom Őt neked, mert egyszer örökre felragyog arcomon a Képmás és a Hasonlatosság (vö. Ter 1,26)!

„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)