Nemrég Bécsben jártam néhány testvérrel. Egyből feltűnt, hogy rengeteg bevándorló él a városban, és ehhez még turisták tömegei is csatlakoznak. Muzulmánokkal sem nehéz találkozni, mivel minden egyes utcasarkon egy egész családdal futhattunk össze. Hihetetlenül széles világ tárult elém a sok különböző öltözékű embert szemlélve. Olyan volt, mintha a bécsi utcák szolgáltak volna egy óriási divatbemutató sok-sok színpadjául. Egyik selyemkendős, a másik öltönyös, a harmadiknak csak a szeme látszik, a negyedik most jött a strandról, az ötödik tetőtől talpig fekete, a hatodikra, mintha most borult volna rá tíz különböző színű festékesdoboz......
Mi is kiléptünk az utcára szép fehér ruhánkban. Habitusunk nem olvadt bele a tömegbe. Ezt nagyon jól kitalálták elődeink, mivel egy prédikátorra így mindjárt ráirányul a figyelem. Hat fehér ruhás szerzetessel sem minden nap találkoznak a bécsiek. A turisták egyből kezdtek is kattintgatni a fényképezőképeikkel. Az egyik utcában egy török férfi lépett oda, hogy fényképet akar velem, majd a Stephansdomban a tájföldiek rohantak meg minket, és a sétálóutcán sem maradtunk rajongók nélkül.
Érdekes, hogy a bécsi ruhák sokféleségében és azok színkavalkádjában, mégiscsak feltűnik egy egyszerű fehér habitus. Sokak ruházkodása kifejezte kik ők, mit csinálnak, mi a vallásuk. Mi sem hagytuk információ nélkül az embereket; kiderült, hogy katolikus szerzetesek vagyunk. Jó tapasztalat egy ilyen színes városban képviselni az egyszerű "fehérséget", tisztaságot.
Mégis a ruha teszi az embert? Nem, de úgy tűnik, számít!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése