Ölbey Irén: Aquinói Szent Tamás imája

Kimondhatatlan, teremtő Atya,
kinek hódol az angyalok kara
s engedelmeskedik a végtelen,
roppant és csodás világegyetem,
ki szétosztod világosságodat,
Te a bölcsesség szent forrása vagy.
Ó lángoló Rend, Szépség, Szeretet,
öntsd vaksi értelmemre fényedet.
Töltsd be hatalmasan és egyszerűn:
a balga tudatlanság és a bűn,
e két átkozott sötétség, amely
nyomunkban jár, távozzon tőlem el.
Szétárad léted bő sugara itt
s megnyitod a csecsemők ajkait,
oldozd meg nyelvem is kegyelmesen,
hogy zengő, forró és édes legyen.
Ó add, hogy könnyen folyjon a beszéd
ajkamról, ha hirdetem az igét.
S add az elme értő élét, Atyám,
hogy legyen bennem mély a tudomány,
amit tudhatok, úgyis oly kevés,
ne mossa el bennem a feledés.
S tanuljak nagyon könnyen s mint finom
szellőrezdülést a virágszirom,
érezzem meg az örök gondolat
szárnyalását: az égi titkokat.
A célba-érés reménye hevít:
igazítsad a lelkem lépteit,
feléd haladjak mindig boldogan,
Feléd, ki Isten s Ember vagy, Uram,
ki élsz és uralkodol odafenn
s itt lenn örökkön-örökké. Ámen

(Új Ember, X. évfolyam, 11. szám, 1954. március 14.)

Harsányi Lajos: Limai Szent Róza

Olyan piros volt arca, mint a rózsa.
Családja néma áhitattal nézte.
Rokon, barát egymásnak adta kézbe
S becézte lágyan: nyílj ki rózsa: Róza!

Egy ifjú jött. A ló iramja: vágta!
Rubin, topáz gurult a tarsolyából.
Szülőiben a tűz magasra lángolt,
De Róza ráfújt: dús haját levágta.

Nem kellett néki vőlegénynek kincse.
Azt nézte: ostor, vas-szeg, tüske nincs-e,
Velük legyen az Ur arája Róza.

Kolibri villant, mint a ritka ékkő.
De szebb az ég, a csillagokkal égő,
Ott lett belőle - teljes égi rózsa.


A vers az Új Ember katolikus hetilap,  IX. évfolyamának 36. számában, 1953 szeptember 5-én került közlésre.

Tűz Tamás: Aquinói Szent Tamás

A kő: rózsává nyílt a néma falban,
a mész fehérebb, mint a pergament,
az íródeszkán duruzsol a Dallam
s a négyszög völgyén lassan elkereng.

Ez Szent Tamás, ki csöndben dómot épít.
Kigyúl az ész és könnyed ívbe fut,
a tornyokat felhúzza, lám, az égig
s a rózsaablakon dereng a kék tejút.

Két ív között a Szellem és a Mérték
roppant erői néma harcra kelnek
s a zárókőn a Csillag tündököl.

A táj halvány hajóján száll a kék ég,
köröskörül ezüst olajfakertek
s szelíden néz egy hófehér ökör.

A vers az Új Ember katolikus hetilap,  VII. évfolyamának, 1951. március 4-én megjelent számában  olvasható.

Harsányi Lajos: Magyar Szent Margit

A szörnyű orkán régen elviharzott.
Csak távol tompa dörgés hallgató még.
Elment a vad tatár, eltűnt a hó, jég
És népesedni kezdenek a majorok.

A barna vért a föld beitta lassan.
Sarjad a fű a megtiport határon.
Kolomp kolompol új fehér gulyákon
S pacsirta száll a rekkenő magasba.

Buda alatt borong a part ligetje.
Roppant smaragd a kis Nyulak-Szigejte,
Kolostorában térden áll a – hála.

A kő-kerengőn Margit hős alakja,
Dolgos kezével sebjeit takarja,
Lobog a szélben hófehér ruhája.

A vers az Új Ember katolikus hetilap,  X. évfolyamának 17. számában, 1954. április 25-én jelent meg.