Szexböjt

Rengeteg útja-módja van a böjtölésnek, de mindegyikben az a közös, hogy valami számunkra fontosról és értékesről mondunk le. A rosszról és a bűnről mindig kötelesek vagyunk lemondani, a jóról azonban, bár ez nem kötelességünk, de lemondhatunk, egy még nagyobb jó érdekében. A böjt alatt általában a táplálkozásunkba bevezetett korlátozásokat szoktuk érteni, legyen az akár minőségi (pl. az édesség, vagy hús megvonása önmagunktól), akár mennyiségi (pl. egy étkezés elhagyása, vagy háromszori étkezés egy jóllakással) kifejeződése ennek. Érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy a két legerősebb ösztönünk, a lét- és a fajfenntartás közül csupán az elsőben játszik fő szerepet a táplálkozás, a másodiknak az alapja és éltetője a szexualitás. Kételkedhetünk-e abban, hogy ez fontos és értékes területe az emberi életnek? Mindannyiunk válasza egyértelműen a nem. A szexualitás fontossága és értékessége tehát megadja számunkra a lehetőséget, hogy szexböjtöt tartsunk.

Szent Pál apostol Isten csodálatos ajándékának tartotta a házastársak szexuális életét, éppen ezért figyelmezteti a korintusi híveket: „Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket, mivel nem tudtok önmegtartóztatásban élni” (1 Kor 7,5). Szent Pál buzdítja a keresztényeket, hogy minél gyakrabban fejezzék ki szeretetüket szexuális módon házastársuk felé, de „közös akaratból egy időre” azért megteheti a férj és a feleség, hogy az imádságnak szentelje magát, akár együtt, akár külön-külön. Ebből rögtön következik is, hogy az imádság egy nagyobb jó, mint a házastársak szexuális élete, és azért mert az imádság közvetlenül Istenre irányul, és a vele való kapcsolat megerősödése és elmélyülése a célja, visszahat majd a kisebb jó, a házastársak szexuális életének még jobbá tételére is.

Ezek szerint érdemes „egy időre”, mondjuk akár a nagyböjt idejére szexböjtöt tartani a házasoknak? Úgy gondolom, hogy azoknak a házaspároknak mindenképp, akik rendszeres és gyakori szexuális életet élnek, érdemes a böjtnek ezt a módját választani, hogy az imádság által még jobban elmélyülhessen kapcsolatuk – külön-külön, és együtt is – Istennel, és a böjt tisztító hatása következtében megújult szeretettel lehessenek majd ismét egymáséi a szex által. Az egymástól való tartózkodás megtisztíthatja ugyanis a társhoz való szexuális közeledés szándékát, segíthet az önuralom növelésében, amely megóvhat a szexuális élmények hajszolása által kialakult önzéstől, énközpontúságtól, amikor a másik személye csupán egy jó érzés eléréséhez szükséges eszközzé válik.

Az önmegtagadásnak egy másik formáját javasolnám viszont azoknak a házaspároknak, akik nem élnek rendszeresen szexuális életet, hiszen ők valamilyen értelemben már szexböjtöt tartanak, így őket inkább arra biztatnám Szent Pál szavaival élve, hogy „ne tartózkodjanak egymástól”! Mindenkinek más a szexuális étvágya, de enni kell, azaz a házasságban jelen kell lennie az Isten által elgondolt szexuális életnek. Előfordulhat ezért az is, hogy ilyen esetben az önmegtagadásnak a megfelelő formája sokkal inkább a házastárs szexuális igényeinek a kielégítésére való törekvés lesz, ami a „kisebb étvágyú” féltől önmaga korlátainak legyőzését követeli meg, hogy még teljesebben fejezhesse ki szexuális módon a szeretetét a „nagyobb étvágyú” társa számára, aki oly nagyon vágyik erre, hisz nem önszántából „böjtöl”.

Szerzetesként viszont a szexuális életben szigorú böjtöt vállal az ember. Nem szolgál ez sem más célt, mint az imádságos élet által az Istenhez való szorosabb kapcsolódást, mert Ő mindennél jobb, így Érte mindenről érdemes lemondani, még a nagyon jónak alkotott szexuális életről is. Mindnyájan böjtöljünk tehát a nekünk megfelelő módon, de mindig azzal a céllal, hogy a böjt, legyen az akár a szexböjt, képessé tegyen a még nagyobb szeretetre!

Szabadon szeretni

Elbűvölve hallgatom a Margaret Island Engedd, hogy szabad legyek című számát, igaz, hogy a nagy előd, Bródy János szerzeménye mind a zene, mind a szöveg, de épp a fiatal együttes újszerű előadásmódja porolja le, hozza elő a régi kincseskamrából és tárja elénk a még ma is aktuális mondanivalóval bíró értékes dalt, mely 1989. július 23-án jelent meg a Hang nélkül című albumon.

Miről is szól ez a „nóta”? Egy olyan igazságról dalol, mely rengetegszer napvilágra akar jutni, pont az olyan beszélgetésekben, ahol a „Miért engedte meg Isten?” kérdés is felhangzik. Látszólag mintha teljesen eltértem volna a témától, pedig ritkán gondolunk a szabadság és a szeretet között fennálló egyértelmű összefüggésre, mely önkéntelenül is magával vonja azt, hogy megjelenhet az életünkben az is, amit Isten nem akar, de megenged. Itt rögtön az említett dal refrénjének szavaira érdemes felfigyelni:

Mert szeretni csak úgy lehet,

És remélem, elhiszed,

Ha kikényszeríted a vallomást,

Abban nem lesz köszönet.

Mert szeretni csak úgy lehet,

Ha szabadon szerethetek,

És hidd el, neked is jobb lesz úgy,

Hát engedd, engedd, engedd, hogy szabad legyek!

Amikor a szeretet kényszerből fakad, nem szeretet többé. A szeretet csak szabad döntés eredménye lehet. Ha én akarom, szerethetek! Isten csodálatos elgondolással szabad akarattal ajándékozott meg bennünket pont azért, hogy szabadon szerethessük Őt és egymást. A „Miért engedte meg Isten?” kérdéssel általában arra szoktunk rákérdezni, hogy miért engedte meg Isten, hogy a rossz, a bűn megjelenhessen a világunkban. A szeretetre való képességünkkel együtt jár annak a lehetősége is, hogy nemet mondunk a Teremtőnk által elgondolt szeretettervre. Isten a szabadság odaajándékozásának elmulasztásával elkerülhette volna annak a lehetőségét, hogy megjelenjen a bűn és a rossz a világban, de ezzel nem adott volna helyet a szeretetnek sem, mely szabad döntésből fakad. Ha nem lenne esélyem szeretni, nem is követhetnék el bűnt, és így nem is vonhatnának felelősségre, hiszen az egész emberi élet csak egy bábszínházhoz hasonlítana, melyben Isten irányít mindent a saját maga szórakoztatására. Szerencsénkre ez nem így van, de ezzel együtt a felelősségünknek is tudatában kell lennünk. Isten nem akarja a rosszat és a bűnt, de megengedi, hogy megtegyük, hisz szabadnak, szeretni képes embereknek teremtett minket, vagy a dalszöveg szavaival élve, nem vagyunk a birtokai, hanem a társai, és pont a szabadságunk teszi lehetővé, hogy higgyünk Neki, tiszta szívvel becsüljük Őt, és bízzunk meg Benne.

Itt talán érdemes felhívni a figyelmet szabadságunk korlátozott voltára. Szeretni valóban csak úgy lehet, ha szabadon szerethetünk, de sokszor a szabadságunkat arra, használjuk, hogy bármit megtehessünk, még azt is, ami nem jó. Ha a szabadságot úgy értelmezem, hogy csak akkor vagyok szabad, amikor bármit megtehetek, akkor egy óriási csapdába kerülök, mert a szabadságomat elszakítottam a jótól. Szerencsére mi emberek nem tudunk, olyan dolog mellett dönteni, amiben nem látunk valami jót, hasznosat a számunkra, és így bármit teszünk is, azért tesszük, hogy nekünk jó legyen. Ebből az következik, hogyha rosszul használom fel a szabadságomat, helytelenül döntök és bűnt követek el, akkor is a bűnös cselekedetben meglévő (kicsi) jó miatt teszem ezt. A bűnben azonban bár ott a jó, de sokkal több a jónak a hiánya, mely egy hasonlattal élve olyan, mint amikor valaki egy 99%-ig megrohadt almát kezd el enni, azért az 1%-ért, amely ehető, és mégis „jóízűen” elfogyasztja az egészet. Nem abszurd ez? Valószínűleg eggyetértük abban, hogy az. Ritkán szoktunk rohadt almába harapni, ha látjuk, hogy olyan. Sokkal inkább az a jellemző, hogy beleharapunk, és akkor jövünk rá, mi is került a szánkba. Érdemes tehát egészséges almát enni, mert az valóban a javamat szolgálja. Ki mondja meg azonban, hogy melyik alma egészséges, honnan ismerem fel? Egy jó kertész biztosan tudja, és valószínű, hogy nem is véletlen, hogy Jézust is egy kertésszel keverték össze egyszer (vö. Jn 20,15).

Isten tudja, hogy mi a jó nekünk, Ő nem olyan, mint a fekete angyalok, akik csak látszólag szép dolgokat akarnak ránk sózni. Isten azzal, hogy megmondja nekünk mi a jó, és mi a rossz, mi az, amit tegyünk, és mi az, amit ne, nem korlátozni akarja a szabadságunkat, hanem kiteljesíteni azt. Csak szabadon szerethetek tehát, de ez nem jelenti azt, hogy a szabadságomból következően mindaz, amire lehetőségem van, a szeretet teljességére vezet, és a helyes szeretetet fejezi ki. Akkor leszek igazán szabad, és akkor szeretek majd szabadon, ha az igazán és objektíven jót teszem. Megtehetem tehát a rosszat is, de ez nem a szabadságom kifejezője, hanem a rabságomé, mert mindaz, ami elszakít vagy eltávolít Istentől és a másik embertől, az önzés börtönébe való önkéntes bezárkózással végződik. Isten az ő Fia, Jézus Krisztus által az Egyháznak elmondta azt, hogyan kell úgy élni, hogy az életem valóban kiteljesedjen, éppen ezért szabadságom és szeretetem helyes megélésében a legjobb tanácsadó számomra az Egyház. Szeretni tehát csak úgy lehet, ha szabadon szerethetek, de ez a szabadság csak a jó megtételében nyeri el értelmét, mely jót nem én határozom meg, hanem az Isten mondja el nekem Egyházán keresztül, hogy az Isten szerinti jót kívánva és téve a másiknak, igazán szabadon szeressem őt!