O lumen

O lumen Ecclesiae, Doctor veritatis,

Rosa patientiae, Ebur castitatis,

aquam sapientiae, propinasti gratis:

Praedicator gratiae nos junge beatis.

V. Ora pro nobis, beate Pater Dominice,

R. Ut digniefficiamur promissionibus Christi.

OREMUS

Concede, quaesumus, omnipotens Deus:

ut, qui peccatorum nostrorum pondere premimur,

beati Dominici, Confessoris tui,
Patris nostri, patrocinio sublevemur.
Per Christum Dominum nostrum.

R. Amen.

Ó, Egyház fénye, igazság Tanítója,

türelem Rózsája, tisztaság Elefántcsont-edénye,

ingyen osztogattad a bölcsesség vizét:

Te, Kegyelem hirdetője, csatolj minket a boldogokhoz.

V. Imádkozzál érettünk boldog Domonkos atya,

R. Hogy méltók legyünk Krisztus ígéreteire.

Könyörögjünk

Engedd, kérünk, mindenható Isten,

hogy mi, akik bűneink súlya alatt görnyedünk,
boldog Domonkosnak, a Te hitvallódnak,
a mi atyánknak pártfogására felemeltessünk.
Krisztus, a mi Urunk által.

R. Ámen

A ruha teszi.... - Bécsben habitusban

Nemrég Bécsben jártam néhány testvérrel. Egyből feltűnt, hogy rengeteg bevándorló él a városban, és ehhez még turisták tömegei is csatlakoznak. Muzulmánokkal sem nehéz találkozni, mivel minden egyes utcasarkon egy egész családdal futhattunk össze. Hihetetlenül széles világ tárult elém a sok különböző öltözékű embert szemlélve. Olyan volt, mintha a bécsi utcák szolgáltak volna egy óriási divatbemutató sok-sok színpadjául. Egyik selyemkendős, a másik öltönyös, a harmadiknak csak a szeme látszik, a negyedik most jött a strandról, az ötödik tetőtől talpig fekete, a hatodikra, mintha most borult volna rá tíz különböző színű festékesdoboz......

Mi is kiléptünk az utcára szép fehér ruhánkban. Habitusunk nem olvadt bele a tömegbe. Ezt nagyon jól kitalálták elődeink, mivel egy prédikátorra így mindjárt ráirányul a figyelem. Hat fehér ruhás szerzetessel sem minden nap találkoznak a bécsiek. A turisták egyből kezdtek is kattintgatni a fényképezőképeikkel. Az egyik utcában egy török férfi lépett oda, hogy fényképet akar velem, majd a Stephansdomban a tájföldiek rohantak meg minket, és a sétálóutcán sem maradtunk rajongók nélkül.

Érdekes, hogy a bécsi ruhák sokféleségében és azok színkavalkádjában, mégiscsak feltűnik egy egyszerű fehér habitus. Sokak ruházkodása kifejezte kik ők, mit csinálnak, mi a vallásuk. Mi sem hagytuk információ nélkül az embereket; kiderült, hogy katolikus szerzetesek vagyunk. Jó tapasztalat egy ilyen színes városban képviselni az egyszerű "fehérséget", tisztaságot.

Mégis a ruha teszi az embert? Nem, de úgy tűnik, számít!

De profundis

Ámen. Vége a napközi imaórának. Ebédre vonulunk a refektóriumba. A zsolozsmáskönyvek egymás után kerülnek a helyükre egy nagy szekrény névre szóló kis rekeszeiben. A refektórium hatalmas ajtaján lépünk be, majd a szemben lévő kereszt előtt meghajolva a terem két oldalán sorakozunk fel. Ekkor a prior előimádkozza a 129. zsoltárt, melyet versenként folytatunk:

"A mélységből kiáltok Uram hozzád,*

Istenem, figyelj a szómra!"

Becsukódnak szemeim, és szívem mélyén a purgatóriumba térek. Ismerősökre találok és melléjük szegődöm. Tűzben égnek! Tűzben, mely nem a kárhozaté, hanem a Szereteté. Tisztító Tűz! Már vártak rám. Tudják, hogy Szent Domonkos fiaként minden nap eljövök, és imádkozom értük. De nem csak értük. Egy szív akarok lenni mindnyájukkal, és velük kiáltani, helyettük könyörögni. Egy emberként kiáltunk. A szeretet eggyé forrasztott minket. "Egy a test és egy a Lélek!" (Ef 4,4) Egy az Egyház is. A nevükben beszélhetek, mert ők már nem kérhetnek semmit maguknak. Ők másokért imádkoznak: értünk, akik még a földön élünk.

És megzendül az ebédlő:

"Fordulj felém, és hallgass figyelmesen*

könyörgésem hangos szavára!"

Az Atya ránk nézett. Figyel ránk, és hallgatja kérésem. Tekintete irgalmas, de mi nem látjuk. Földön élő -vagyis én- nem láthatja Őt! Előlük pedig a Tűz lángjai takarják el Arcát!

Az előimádkozó újabb fohászba kezd:

"Ha bűneinket, Uram, felrovod,*

Uram, ki az, aki előtted megállhat?"

Igen. Bűneiktől és azok következményeitől tisztulnak. Addig nem állhatnak Isten színe elé, míg szeretete teljesen át nem forrósította őket. Kérésünk csak annyi, hogy gyorsabban izzítson e tűz, és hamarabb láthassák Őt.

"De nálad bocsánatot nyer a vétek,*

ezért félve tisztelünk téged."

Isten irgalmas! Igazságossága megköveteli a bűnök megbocsátása után értük járó elégtételt, de irgalma elenged bűnt és büntetést egyaránt.

"Remélek az Úrban, benne remél a lelkem,*

és bízom ígéretében."

Reményünk Istenben van, csak Ő bocsáthatja meg bűneinket. Ígérete azonban, melyet Péternek mondott ma is igaz: "Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit föloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." (Mt 16,19) Isten az Egyház által cselekszik. Egyháza tagjaként Krisztus és a szentek erényeinek kincsestárából osztok a tűzben levőknek. Azt adom, amit kaptam: "Ti adjatok nekik..."(Mt 14,16) Atyánk erre tekintve irgalmának hűs vizét adja a purgatórium lakóinak.

"Lelkem várja az Urat,*

jobban mint éji őr a hajnalt."

Körbenézek a lángok között. Bizony vannak, akik régóta várnak ott. Egyesek így szólnak: "Nincs emberem..." (Jn 5,7) Rokonaik már elfelejtkeztek róluk! Értük senki sem imádkozik? A szentmisében névtelenül is értük eseng az Egyház!

"Bizony, jobban, mint éji őr a hajnalt,*

várja Izrael az Urat,"

Oly nagy a vágy mindnyájunkban Isten színelátására! Mikor jössz el Felkelő Napunk és lesz végre Világosság! Marana Tha! Jöjj el Úr Jézus!

"mert az Úrnál van az irgalom,*

és bőséges a megváltás nála."

Mily bőséges az a kincstár melyből merítek! Krisztus áldozatának gyümölcsei örökre szólnak; új és örök szövetség köttetett vére által. Én csak közvetítő vagyok és az Ő irgalmát "osztom". "Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!" (Mt 10,8)

"Választott népét ő váltja meg*

minden bűnétől."

A keresztre tekintek! Rá, akit keresztülszúrtak! "Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12,32)- szóltál egykor. Jézus, nézz le irgalmasan a tűzben égőkre, és vedd magadhoz őket!

"Dicsőség az Atyának, a Fiúnak*

és a Szentléleknek.

Miképpen kezdetben,*

most és mindörökké. Ámen."

Közelebb a mennyhez!

A tavalyihoz hasonlóan idén ismét a lengyel hegyekben jártam hat domonkos testvéremmel együtt. A csúcsok meghódítása egyben a hit útja is lett számomra.

Alulról felfelé, a hegy lábától a csúcsig különleges út vezet. A hódító a valóságosnál kisebbnek képzeli a hegyet, és szemei előtt mindig csak a legközelebbi domb látszik. Mikor már a célbiztos tudatában eléri a magaslatot, csalódva látja, hogy újabb orom magasodik vele szemben. Ezt a tapasztalatot sokszor átéltem az idei évben is. Egyszer azonban az egyik pihenőhelynél egy forró tea után felnyitva a Szentírást, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének első verse nézett szembe velem. Gyorsan elolvastam fennhangon: "A hit reményeink szilárd alapja és a nem látott dolgok igazolása", és mivel már indultunk is tovább elkurjantottam magam: "Épp, mint a csúcs! Csak hiheted, hogy létezik, mert mindig eléd áll a következő emelkedő!" Paweł -az egyik testvér- nem értve a kettő közti összefüggést, nagyot nézett csupán, és már ropogott is talpa alatt a hó. Így én is csatlakoztam a hegyi ösvényen menetelő karavánhoz. Belsőm azonban megborzadt az ajkamról fakadt szavak hallatán. Az IGE "véletlenül" nyílt ki annál a versnél, én pedig mérgemben kommentáltam az ÍRÁST. A hegyekben töltött egy hét további részében e mondatok zúgtak füleimben.

A hit elvezethet a csúcsra, a látás csupán az első dombig. Később Paweł is megvallotta, hogy a túra további részében vált világossá számára is az esemény értelme, amikor a hegy egyetlen csúcsa helyett már az ötödiket másztuk meg. A hegytetőn azonban rögtön elfelejtettem az odáig vezető út nehézségeit. Büszkén néztem a horizontot. A hit elérte célját! LÁTTAM!

A prédikátornő

Szent Domonkos a Prédikátorok Rendjét megalapítva nem is gondolhatott arra, hogy nőket is prédikálni küldjön. A kor szellemiségének megfelelően az Egyház sem bízott meg nőket komolyabb feladatokkal, amilyen a prédikáció is volt, melyet egyébként csak a püspökök gyakorolhattak teljes szabadsággal. Így cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy amikor Szent Domonkos Diego püspökkel a dél-franciaországi katar és albigens eretnek mozgalmak első megtérői között „prédikátornők”-kel találkozott, ezek katolizálása után, nem prédikálni küldte őket, hanem kolostort alapított számukra, ahol imádsággal és kétkezi munkával szolgálták a misszió ügyét. Így jött létre az első „domonkos rendi” női kolostor.

Domonkos műve tovább épült. A vele lévő testvérek kis létszámú közössége 1216-ban pápai elismerést nyert, majd 1217-ben a prédikálásra való felhatalmazást is megkapta. A különös az volt ebben, hogy olyan szerzetesrend jött létre, amely a prédikáció területén olyan jogokkal rendelkezett, mint a püspökök. Bárhol és bármikor prédikálhattak, mert a pápa hivatalos engedélyével tehették ezt.

A Prédikátorok Rendjében évszázadokon át nővéreink „csak” imádkozhattak az evangélium terjedéséért a klauzúra „fogsága” miatt. Később a rend mellett megjelentek olyan nővérek, akik Szent Domonkos apostoli lelkületével az emberek között akarták elhinteni az Evangélium magvait, főképp iskolák megnyitásával. Mivel nem Szent Domonkos alapította őket, a rend csak olyan formán tudta keblére ölelni közösségeiket, hogy a domonkos családba kapcsolta ezeket. Nem akarta megreformálni a Prédikátorok Rendjét, úgy hogy teljesen új arca szülessen. Ezen új női közösségek azonban csak az iskola keretein belül cselekedhettek.

A világ azonban nagyot lépett előre. A nők egyre inkább kiléptek a színfalak mögül, és nem hallgattak többé. Legélesebben a XX. században hallatták hangjukat, és a női egyenjogúságért harcoltak. Így a II. Vatikáni zsinat is "észbekapott", és úttörően nyilatkozott: „Mivel pedig napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny jelenléte a társadalom életében: igen fontos, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az Egyház apostolkodásának különféle területein is.” (II. Vatikáni zsinat, Apostolicam actuositatem kezdetű dekrétum a világiak apostolkodásáról, 9.)

Szent Domonkos valószínűleg figyelembe vette volna a zsinat ezen felszólítását. Nem tudhatjuk -és kár is lenne könnyelmű feltételezésekbe bocsátkozni- megalapítana-e egy női prédikátor ágat, ha ma élne. Nincs is szükség új ág létrehozására a Rendben, az úgy jó, ahogy van. Tény azonban, hogy ami már kibontakozott Domonkos műve mellett, a női apostoli nővérek közössége, nagyobb teret kaphatna a prédikálás művében. Testvérek és nővérek közös munkája kell, hogy legyen az evangélium hirdetése. A nővérek nem a sekrestyébe valók, Szót kell kapniuk! Komoly teológiai képzés után miért ne hirdethetnék fennhangon Jézus Krisztus nevét?

Írásom nem feminista vadhajtás, nem is kívánom az egyház liturgiájában a szószékre állítani a nőket, sőt női papságot (vagy püspökséget) sem szeretnék. Ezeknek kifejezetten ellene vagyok. Egyszerűen szeretnék prédikálni a nővéreimmel, ahol csak megtehetem!

Jöjjetek Nővéreim, ne hallgassunk! Prédikátornők vagytok!

Harcos

Minden reggel már ébredéskor támadásba lendülök. Első mozdulatom csapással sújt le az ébresztőórára. Szerzetesként állandó harcban élek, melyben nem lehet meghátrálni. Offenzívan kell fellépni az ellenséggel szemben. Világos, hogy nem a vekker ellen küzdök. Sokkal inkább a sötétség erői és a bűn ellen.

A Prédikátor hadosztályba tartozom. E hadosztály speciális támadónak számít. A Király minden nap harcba szólít bennünket, hogy az első sorban állva kiáltásunkkal adjuk tudtára az ellenségnek, hogy már vesztett. Legfőbb fegyverünk a beszéd. Ez nem akármilyen beszéd, hanem Ige-hirdetés. Szánk megnyitásakor éles pengéjű kardok tömege mered az ellenség, a sátán és angyalai felé. Az Ige hirdetése, -Aki maga az a Kard, mely halálos sebet ejtett a Sátánon és minden művén- nem is az ellenségnek szól, és ebben van igazi ereje. Azoknak szól, akiket le akar igázni, akiket már megfélemlített, zsarnokságba vetett, fogságban tart. Bevetésünkkor hozzájuk fordulunk, az ellenségnek éppen háttal. Megszégyenítő harcmodor ez, még csak felé sem nézünk ellenfelünknek. Az ő célpontjainak szól kiáltásunk. Az Igazságot hirdetjük nekik, mely Isten szeretetét mondja el minden ember iránt; a bűn valóságát és legyőzetésének tényét dicsőíti; és a hit által Jézus Krisztusban való új élet szépségét próbálja szavakba foglalni. Ez az Igazság szabaddá tesz (vö Jn 8,32)! Beszédünk és igehirdetésünk nem a bölcsesség meggyőző szavaiból áll, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitük ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék (vö. 1 Kor 2,4-5). Prédikációnk által foglyokat szabadítunk ki, a félelem helyébe a szív békéje lép, és új életet adunk, melyet Királyunk oszt szét általunk.

Ruházatunk e harchoz illő. Tunikánk fehér színű, mivel a keresztségben lettünk tisztákká. Övünk a lovagrendektől öröklött szögletes övcsattal van ellátva, mivel harcosok vagyunk. Övünkre függesztett rózsafűzérünk Isten nagy tetteire való emlékezésben és a rajtuk való elmélkedésben segít bennünket. Váll-ruhánk, a skapuláré, mint páncél és védő pajzs véd bennünket. Fejünkön lévő csuklyánk a gonosz, tisztátalan és bűnös gondolatoktól oltalmaz. Fekete köpenyünk és csuklyánk az alázatosság jelképe, melynek hiánya a legnagyobb buktató a lelki-szellemi harcban.

Reggelenként álmos fejjel kapkodom magamra a habitust, néha fel sem fogva mibe öltözöm. Harcba indulok, mely tudomásom nélkül is folyik. Lemegyek a káptalanterembe, felnyitom a zsolozsmáskönyvet, és keresztet rajzolva ajkaimra, így szólok: "Nyisd meg Uram ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse ajkam!"

In memoriam Tomáš Špidlík SJ

A tanítványod vagyok! Mindenkinek kellenek olyan emberek, akikre felnézhet. Nekem egy voltál ezek közül. Nem találkoztunk soha, és már csak a mennyben lesz rá alkalmunk. De tartozom az emberiségnek egy vallomással Rólad!

Jezsuita voltál, én domonkos vagyok, de úgy gondolom, barátok vagyunk.

Te vagy, aki bemutattad nekem a keresztény teológia másik oldalát. Írásaid féltve őrzöm. Már a novicíátusban begyűjtöttem minden, a könyvtárban fellelhető művedet, hogy rajtuk keresztül megismerjem keleti Testvéreimet, és szívjam be a keleti kereszténység friss levegőjét. Nem is csalódtam Benned, Te hű tanító. Minden kérdésemre választ adtál. Te mutattad meg, hogy az egység mennyire fontos. Az egység az Egyházak között, az egység az imádságban, a teológiában. Bizony láttam, mily buzgalommal dobtál bele nagy lapátoddal súlyos rögöket, az egységet szétválasztó árokba. Engem Te tanítottál "két tüdővel lélegezni".

Arra vágytam, hogy egyszer majd a Te szádból hallhatom tanításod, és megtanítasz még oly sok mindenre, amit az Atyákról tudsz. Nem így lesz. Örökségedet azonban felkutatom, és egyszer remélem, eljutok nyughelyedhez. Egy kissé árva maradtam.

De nem! Az, Aki nem hagy árván, elküldte nekem is Szentlelkét, és úgy vezet majd, ahogy Téged is kedves Tamás atya.