Meg fogok halni

A halál kérdése mindig érdekli az embert. A halál témája általánosan is megrendítően hat ránk, viszont amikor „az általános értelemben vett haláltól” eljutunk „az én halálomig”, akkor válik kikerülhetetlenné a vele való foglalkozás. „ELKERÜLHETETLEN!”- villan át az agyunkon. De készen állok-e szembenézni az elkerülhetetlennel? Ő közeledik, egyre közeledik. Olyan, mint egy megállíthatatlan gyorsvonat. Száguld felém, követ, és én nem tehetek semmit, mert a sínek, életem sínjei egy zárt alagútban futnak előttem, így hiába szaladnék, a halál utolér. TUDOM, HOGY MEG FOGOK HALNI.

Boldog Szádok és társai is tudták, hogy meg fognak halni. Mikor Szádok Szent Domonkostól megkapta a prédikátor testvérek ruháját, tudta, hogy egyszer meg fog halni.  És akkor is, amikor 1221-ben a rend káptalanja Magyarországi Pállal Magyarországra küldte, tudta, hogy egyszer meg fog halni, mint minden ember. Sőt, mikor Szandomírban priorrá választották, akkor is tudta, hogy a halál elkerülhetetlen. De mikor egy este az egész közösség imádságra készült, és az egyik novícius a rend ősi szokása szerint felolvasta azon vértanúk neveit, akikről másnap emlékeznek majd meg, és felolvasta a könyvben csodásan megjelenő, arany betűkkel ott talált „Szandomírban, 49 vértanú” feliratot, Szádokban (és társaiban is) „a halál általános fogalmát” az „én halálom”, az „holnap én halok meg” fogalma váltotta fel. Tatárok jártak ugyanis a környéken, és bármikor betörhettek a kolostorba. A várost addigra már feldúlták. A kolostor lakói csak várták, mikor törnek rájuk. DE NEM TÉTLENÜL VÁRTÁK HALÁLUKAT. Szádok, mint a közösség vezetője, buzdítani kezdte társait, hogy KÉSZÜLJENEK. Aki még nem bánta meg bűneit, most menjen el gyónni. És mivel a gyenge embernek nehéz szembenéznie a halállal mindnyájan erősítsék meg lelküket, a szent útravalóval, az Élet Kenyerével. És elkezdtek imádkozni. Miközben a Salve Regina-t énekelték, a tatárok betörtek a templomba, és mindnyájukat megölték. Egy volt csak közülük, aki elbújt a tetőtérben, de mikor hallotta, hogy az ének folytatódik, holott már társai mind halottak, leszaladt a padlásról, és társai áldozatához kapcsolódott. Mind a 49-en az égben folytatták Máriát dicsérő éneküket. Így szenvedtek vértanúhalált, 1260. június 2-án.

Én hogyan készülök a halálra, az én halálomra? Készülök egyáltalán? Készen állok meghalni? Meghalni Krisztusért? A hitemért? Akár most is?