Az Ige születése

Karinthy Frigyes Az ige így született... című -alább olvasható- verse az egyik kedvencem a költemények között. Visszaad valamit abból, amit a prédikátor él át, mikor beszélni kezd. Megnyitná ajkait, de érzi azt AKI VAN, és remegő szája némán bezárul a Fenség jelenléte előtt. Zárt kapukká duzzadnak beszélőszervei, melyeknek meg kéne nyílniuk a Dicsőség Királyának jövetelére. Ó, igen, itt VAN! Róla kell szólnia, Aki minden szónál előbb létezett, Aki a beszéd előtt már elhangzott, Aki a kimondott szavakon túl mindörökre hallatja hangját, Aki maga a beszélő csend és hangtalan beszéd. Feszültség lesz úrrá szíve és szája között. Szívében jól tudja, mit kell mondania, de szájával nem képes eldadogni sem. Valaki mindennél többről van szó, mindent túlhaladó Valóságról. Nézik őt. Várják a SZÓt, az IGEhirdetést. Ő nem tudja, vajon a hívek is tapasztalják-e a Jelenlétet. Kötelessége van, melyet alkalmas és alkalmatlan időben is teljesítenie kell: "Hirdesd az IGÉt!" Végül összeroppan a kegyelem súlya alatt, könnyekbe tör ki és sírásra görbülő szájának zárai lepattannak, majd így szól: "Jézus Krisztus megszületett!" A hallgatóság mindent megértett. A prédikátor teljesítette szolgálatát. IGE szültett.

Az ige így született...

Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd
Foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind
Páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj
Otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu
Elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét
A Bozót Törvényét jól ismerem én
Kutyával ugatok, üvöltök a sakállal
De ez most nem szemeteknek szól
Mindenre könyörgök!
Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
(Mindjárt jövök én is) csak ezt a pár jelet itt
Hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába
Hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom
Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
A hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
Szorít ki, belülről, kifeléfordult zabáló bestiaszámon
Valami van itt, mit a Bozót hiába figyelne
Amire felelni szárcsa hiába vijjog,
Hiába rikkant a rigó, béka hiába kuruttyol
Valami van itt, valamit szimatolok
Amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen
Vizi mezőkön -
Önmagam és én - én és ő - apja nem én
Vagyok - s ő mégse apám
Van valami, más, mint ez a Törvény,
Van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett
Nem anyaméhből származik, itt születik most
Makogó két vastag cserepes ajkam
Kínjában széttárt nyílása közül
Buggyanó könnyek magzatvize mellől,
Ahogy előrebukó torokkal
Hörgöm el az új jeladást: is-ten...
Is-ten... is-te-nem könyörülj!

December 22

1216. december 22-én III. Honorius pápa saját pártfogása alá vette Szent Domonkos és testvérei közösségét és számukra jóváhagyta az ágostoni regula szerinti életvitelt. Ez Rendünknek is jóváhagyását jelentette, bár később még további lépések következtek. Ettől a dátumtól 793 év telt el, azóta a pápa fennhatósága alá tartozunk és hirdetjük Isten Országát az Egyházzal egységben. Sokat jelent ez számunkra, hogy ilyen sok éven át Jézus Krisztus parancsát teljesíthetjük: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" (Mk 16,15)

Mi prédikátor testvérek minden kedden egy ősi responsorium-mal imádkozunk Atyánkhoz, Szent Domonkoshoz és ma is ezzel kérjük, hogy teljesíteni tudjuk Krisztus parancsát:

O spem miram quam dedisti
mortis hora te flentibus
dum post mortem promisisti
te profuturum fratribus.
Imple pater quod dixisti
nos tuis iuvans precibus.

Nagy reményt hagytál
haldokolva, a síró testvéreknek,
mikor segítséget ígértél
nekik a mennyből.
Teljesítsd atyánk az ígéretet,
járj közben értünk az Istennél.

Szeretetből megyek hozzád...

"Halljad, leányom, figyelj,
Hajlítsd ide füledet,
feledd el népedet és atyád házát.
Íme, a király kívánja szépségedet.
Hiszen ő a te urad, hódolj előtte." Zsoltárok könyve 45, 11-12

Különös dolognak tűnhet, mikor egy szép fiatal nő eldönti, hogy belépvén egy kolostor falai közé, egész életét annak területén belül akarja leélni, méghozzá szüzességben. Furcsa? Igen, az. Érthetetlen? Igen, az. Botrány szagú? Igen, az! Botrányos, mert olyasmire hívja fel a figyelmet, ami csupán emberileg nézve értelmetlennek tűnik. Jól van, ha akar éljen szüzességben -gondolhatják egyesek-, de bezárni magát a négy fal közé egész életére, azért ez már mégiscsak ostobaság! Valóban, egy ilyen élet tökéletes ostobaság lenne, ha nem szeretetből fakadna. Még a házasságkötés szertartásában is elhangzik: "…szeretetből veszem feleségül...", "…szeretetből megyek hozzá feleségül…". Szeretet nélkül a "normálisnak" elfogadott házastársi élet is oktalanság! De mit lehet szeretni ott bent a kolostorban? Ember! Eszmélj föl! Létezik valami, ami miatt mindenről érdemes lemondani, és amivel szemben semmi sem fog értékesebbnek tűnni! „A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette”(Mt 13,45-46). A mennyek országa az Istenben való élet. Ez már itt a földön elkezdődik! Így élve a kolostor falai a világ végének határaivá szélesednek, sőt feltekintve a csillagokra az egész univerzum bebarangolására nyíló ablak tárul föl. Egyedül Isten elég!- mondta Avilai Szent Teréz.

Augustyna nővér úgy döntött örökre Jézussal fog élni, minden megosztottság nélkül. Csak Neki! Egy kis kolostorban Radonie-ban, Lengyelországban. Augustyna nővér 2009. november 21-én letette örökfogadalmát a Prédikátorok Rendjében a szemlélődő nővéreknél. Sőt még egy különleges feladatot is kapott: értem is imádkozik. A Prédikátorok Rendjében nagyon fontos feladat a klauzúrán belül élő nővéreké. A testvérek nővéreket, a nővérek testvéreket kapnak a rendben. Ők készítik elő imádságos és áldozatos életükkel Isten Igéjének a talajt az emberek szívében, mi pedig testvérek, igehirdetésünkkel elhintjük Isten Igéjének magvait ugyanezekbe a szívekbe. Micsoda összmunka, micsoda Csapat!

"Élek, mert meghaltam!"
Jézus Krisztus menyasszonya

Konszekráció

Első fogadalmam

Jézusé vagyok! Ő szeretetből értem adta életét, szeretetből én is neki adom! 2009. augusztus 23-án letettem első fogadalmam a Prédikátor Testvérek Rendjében!

A fogadalom letételénél földre borultunk, és az elöljáró a Rend nevében azt kérdezte: "Mit kértek?"
Ekkor mi így válaszoltunk: "Isten irgalmát és a tiéteket!"



Mi is a fogadalom? Olvassunk bele a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúcióiba:

189. - I. §. - Fogadalmunk által Istennek szenteljük magunkat, hogy Krisztust követve, evangéliumi életet éljünk a rendben, úgy, hogy keresztségi megszentelődésünk teljesebben elérje hatását.
II. §. - Az engedelmességre tett fogadalmunk által vállalni akarjuk az evangéliumi tanácsok teljesítésének kötelezettségét, lemondva kétségkívül nagyra értékelendő dolgokról, viszont nem csorbítva ezzel az emberi személy igazi fejlődését. Krisztus önkiüresítését vállalva ugyanis, a Szentlélekben egyúttal részesülünk az ő életében is. Így, ha hűségesek leszünk, világosabban teszünk tanúságot a mennyek országának javairól az Egyházban.
III. §. - Fogadalmunkban gyermeki szeretettel engedelmességet ígérünk az Istenszülő Szűznek is, mint rendünk jóságos Anyjának. IV. §. - Amikor pedig ugyanebben a fogadalomban Szent Domonkosnak is engedelmességet ígérünk, az ő szelleméhez és célkitűzéséhez való hűséget akarjuk megőrizni.

Az egyszerű fogadalmamkor elöljáróm kezébe helyezve kezemet a következőt mondtam:

"Én, Tokodi László testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked, Carlos Azpiroz Costa testvér, a Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Barna Máté. testvérnek, a Magyar Tartomány általános vikáriusának Szent Ágoston regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének konstitúciói szerint, hogy engedelmes leszek neked és utódaidnak két esztendeig."

Végül mindenki boldog:

Miért szerzetes?

---Hivatásom hitvallása---

Aki szerzetes lesz, nem akar „másról tudni (…), mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor2,2) Nem mondhat mást, mint: „Ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, (…) azáltal a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból a feltámadásra.” (Fil 3,7-11) És bátran megvallja mindenkinek: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én is a világnak. (…) Ezután senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14;17)

Sokan nem Krisztust keresik a szerzetesi életben, hanem valami mást. Legyen az bármilyen szép dolog, ha nem a megfeszített Jézus Krisztus, biztosan csalódni fognak. A szerzetes a Megfeszítettre szegezi tekintetét, és olyanná válik, mint Ő, akit szemlél.

Engedelmes lesz. Mindenben az Atya akaratát akarja tenni. Fiúi alázattal megvallja: „Nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik.” (Jn 5,19) Alárendeli akaratát az Atya földi képviselőinek, „és engedelmes lesz a kereszthalálig” (vö. Fil 2,8), és így saját keresztjén megfeszíttetik, és meghal bűnös hajlamainak, majd Krisztus keresztjén egyesülve a Megváltóval, elmondhatja: „Beteljesedett!”. (Jn 19,30)

Szegénnyé lesz, mint Krisztus a kereszten, ahol még saját ruháitól is megfosztják. Isten szolgájaként él, mint akinek semmilye sincs, mégis mindene megvan. (vö. 2 Kor 6,4;10) Anyját rábízza másra, elajándékozza földi családját is. Egyedül, magányosan marad. Nem marad semmilye, még életét is odaadja az Atyának: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Végül, hogy szíve teljesen kinyíljon, átszúrják azt, hogy az élet bőségben áradjon onnan.

Szüzességben él, mint Krisztus a „szeplőtlen és érintetlen Bárány” (1 Pét 1,19). Keresztségi ruháját, melyet a Bárány vére mosott le, tisztán őrzi, amennyire csak tőle telik. Meghallotta a szót: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” (Jel 21,9) Egészen megragadta ez a szó, hogy menyasszony. Tisztaságban akar élni, míg el nem jön az esküvője a Báránnyal. Az Egyház képét teszi magáévá. Szívét a Királyok Királyának szerelme sebezte meg (vö. Én 4,9), és hallja, amint a vőlegény így szól hozzá: „Egészen szép vagy, kedvesem, és szeplő nincsen benned!” (Én 4,7). Az Egyházhoz hasonlóan kiált: „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj el!””(Jel 22,17), és hallja a választ: „Bizony, hamarosan eljövök.” (Jel 22,20)

A szerzetes a megfeszített Jézus Krisztus élő szobra a világban! A szerzetest nem érdekli már, hogy milyen ruhát visel, egyáltalán van-e ruhája. Minden földi kapcsolattól szabadon, életét az Atyának való ajándékozásban éli, mely az emberek szolgálatában fejeződik ki. Bár közösségben él rendtestvéreivel, mégis magányban telnek napjai. Már nem önmagának él, hanem annak, aki érte meghalt és feltámadt (vö. 2 Kor 5,15). Mindez úgy tűnik, mintha nem lenne normális, és nem is az. Ez természetfölötti élet. Titok, melyet csak azok értenek meg, akik betegek a szerelemtől (vö. Én 2,5). Akinek nem sebezte meg a szívét Krisztus szeretete, az ne próbálja megérteni ezt, mert a szerelem (mely ebben az esetben nem csak érzelmi, hanem legfőképpen akarati jellegű) érthetetlen, furcsa, és szokatlan tetteket visz végbe. Engem megsebeztek, és amíg nem lehetek egy azzal, Aki megsebzett, nem talál nyugalmat a lelkem. Vigyázat, ebbe a szerelembe bele kell halni a kereszten! Utána jöhet a feltámadás!

„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)

A Szent

Egy találkozón történt. Az egyik előadót megszólalása előtt így mutatták be: „A szent”. Mikor elkezdte beszédét tiltakozott: „Attól, hogy valaki életszentségről beszél, másokat meghív életszentségre, attól ő még nem szent! Majd a Jóisten eldönti. Odafönt! Addig, pedig hajrá mindenkinek! Hogy, hogy sikerül kinek-kinek az életszentségre szóló meghívást komolyan venni, odaát megbeszéljük.” Igaza volt.

Sokszor megismétlődött ez az egyház történelme folyamán, és napjainkban is probléma. Már Keresztelő Szent János is így szól, mikor látja Jézust: „„Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust.” (Jn 1,36-37) Majd később. „Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, akit őelőtte küldtek. Akié a menyasszony az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,28-30) Szent Padre Pio –a 20. századi stigmatizált ferences- számára szintén nem létezett fontosabb, mint rajongóit lehűteni, és Krisztus felé fordítani. Sokan csak miatta mentek San Giovanni Rotondóba, hogy lássák a stigmatizált papot, de sokszor igen kemény szavakban vagy tettekben részesültek.

A szentmise Gloria-ja így fejeződik be: „Mert egyedül te vagy a Szent, te vagy az Úr, te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten dicsősédében. Ámen.” Egyedül Isten a Szent! A névelő nagyon fontos, mivel kiemeli Őt a többi szent közül, és egyedülállóvá teszi szentségét, amely semmilyen más szentséggel nem hasonlítható össze. Isten Jézus Krisztusban mindnyájunkat meghívott az életszentségre, sokan közülünk akik, befejezték a földi „versenyfutást”, és megkapták a mennyben az igazság koszorúját az igazságos bírótól, már megszentültek Isten közelségében, és ők az egyház szentjei. Közülük különlegesen kiemelkedik Szűz Mária, de vele is a Hatalmas tett nagy dolgokat. Őket Isten szenteli meg és teszi hasonlóvá Fia képmásához, a Szenthez, hogy ők is szentek legyenek. Ezt azért teszi Isten, mert szentségéből fakadóan, ami közel kerül hozzá, az szentté válik. Isten ugyanis nem tűr meg maga mellett semmi bűnt, és ezért megtisztítja szentségével azokat, akiket magához von.

Többször előfordul azonban, hogy egyesek tekintete leragad Keresztelő Jánosoknál és Padre Pioknál, akik pedig ujjukkal a Szentre mutatnak, aki elveszi a világ bűneit. Vannak, akik napjainkban is csak a vőlegény barátjával akarnak találkozni, és nem magával a Vőlegénnyel. Mennek ide és oda, hogy lássák és hallják, amikor beszélnek. De az Életszentség Szerzője felé egy lépést sem tesznek, és Őt magát nem hallgatják. Azonban csak a Szent tehet szentté, és életszentségünk csak a vele való nagyon szoros kapcsolat által jöhet létre. Bár mindannyian meghívottak vagyunk, kevesen akarnak az életszentség útján járni.

Egy alkalommal, amikor Keresztes Szent János, a sarutlan kármelita, együtt volt kármelita testvéreivel a lisszaboni rendi káptalanon, valaki azt mondta nekik, nézzenek meg egy híres stigmatizált apácát. Testvérei kérték, hogy János is menjen velük. De János nem akart. A többiek elmentek, hogy lássák az érdekes jelenséget, János azonban kiment a tengerpartra és olvasta a szentírást. János tudta, hogy nem az érdekességeket kell megnézni, nem a híres emberekkel kell foglalkozni, hanem magával a Legérdekesebbel, és Leghíresebbel, Jézus Krisztussal, aki maga a megtestesült Ige, és jelen van a Szentírásban, a Bibliában. Jánost Isten szentté is tette, társairól azonban nem sokat tudunk. A stignatizált személy pedig, mint később kiderült, hamis stigmákkal rendelkezett.

Mi tehát a feladatunk? Mózes miután bement az Úrhoz, a sátorba, hogy beszéljen Vele, mindig sugárzó arccal jött ki, mert találkozott az Istennel és annak dicsősége ragyogott arcáról. Ezért el is takarta arcát, amikor kijött. (vö. Kiv 34,28-35) Őt átjárta Isten szentsége a találkozáskor, és ez látszott rajta. Az imádságban mindnyájan találkozhatunk a Szenttel, legfőképpen Isten mai sátrában, a templomban, amikor Krisztus áldozatában részt veszünk, és eggyé leszünk vele a szentáldozásban. Isten csak akkor tud megszentelni, ha személyesen hozzá közeledünk, és az Ő szentségét szemléljük! Isten szentsége ragyogásunkon keresztül láthatóvá válik a világ számára! Amit tehát tennünk kell: Imádkozzunk, mert így találkozhatunk a Szent Istennel!

„Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogy engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy meg legyenek szentelve az igazságban.”
(Jn 17,17-19)

III. Honorius pápa bullája, mely hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek

1217. január 21.: III. Honorius pápa felhatalmazza, Domonkos priort és a toulouse-i Szent Romulus közösség testvéreit Isten igéjének hirdetésére, és arra buzdítja őket, hogy ebben minden szorongattatás ellenére is tartsanak ki. Honorius ezzel a bullájával hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek. Ez az első eset, hogy egy szerzetesrend céljául tűzi ki Isten igéjének hirdetését.


Honorius püspöknek Isten szolgái szolgájának üdvözlete és apostoli áldása szeretett fiai számára Szent Romulus priorjának /Domonkos/ és testvéreinek, a toulouse-i terület prédikátorainak.

Minden kegyelem adományozójának méltó hálát adunk azért az isteni kegyelemért, amelyet nyertetek /1 Kor 1,4/, amelyben éltek /Róm 5,2; 1 Pt 5,12/ és amelyben reményünk szerint mindvégig élni fogtok. Mert a szeretet tüzétől belsőleg lángolva, kifelé a jó hír illatát árasztjátok, amely az egészséges lelkületűeket felüdíti, a beteg /lelkületűeket/ pedig meggyógyítja. Hogy ne maradjanak terméketlenek, ezért mint buzgó orvosok szellemi mandragórát nyújtotok nekik /Ter 30,13-16, 22-24) és megtermékenyítitek őket gyógyító erejű ékesszólástokkal, az Isten igéjének magvetésével /Lk 8,11/.

Ekképpen kamatoztatjátok a rátok bízott talentumokat, mint hűséges szolgák, hogy az Úrnak megduplázva adjátok vissza /Mt 25,14-30/. Így ragadjátok meg a hit ellenségei ellen az Isten szavát, amely élesebb minden kétélű kardnál /Zsid 4,12/, félelem nélkül azokkal szemben, akik csak a testet ölhetik meg /Mt 10,28/, mint Krisztusnak a hit pajzsával és az üdvösség sisakjával felfegyverzett /Ef 6,16-17/ legyőzhetetlen harcosai. E világban így veszitek semmibe az életeteket, hogy megőrizzétek lelketeket az örök életre /Jn 12,25/.

De nem a küzdés maga, hanem csak a célba érkezés, a befejezés hozza meg a győzelmi koszorút, és a versenypályán futó összes erény közül egyedül a kitartó állhatatosság nyeri el a díjat /1 Kor 9,24/. Ezért kérjük sürgetően, buzdítjuk szereteteteket nyomatékosan és rendeljük el ezen apostoli írásunkkal bűneitek bocsánatára, hogy törekedjetek az Úrban erőt nyerve egyre jobban /Zak 10,12/ Isten igéjét hirdetni /ApCsel 8,4/; álljatok elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és teljesítsétek dicséretesen az Evangélium hirdetőjének feladatát /2Tim 4,2.5/! Ha azonban ezért megpróbáltatás vár rátok /1Tesz 3,4/ akkor azt nem csak türelemmel viseljétek el, hanem az apostollal együttdicsekedjetek szenvedéseitekkel /Róm 5,3/ boldogan, mert méltók lettetek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjetek /ApCsel 5,41/. Mert ez a könnyű és átmeneti megpróbáltatás a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nektek /2Kor 4,17/, amelyhez nem mérhetők és mit sem számítanak a jelen idők szenvedései /Róm 8,18/.

Mi is, akik különleges jóakaratunkkal fordulunk hozzátok, mint kiváltságos fiainkhoz, kérünk benneteket, hogy értünk ajkatok gyümölcsét hozzátok az Úrnak /Oz 14,3/, hogy közbenjárástok által lehetőleg elérjük azt, amihez saját érdemünk nem elégséges.
Adatott a Lateránben, január 21-én, pápaságunk első évében. (Okmánygyűjtemény Nr.79)

(Az dokumentumot Vladimir J. Koudelka: Domonkos - Isten Igéjének Hirdetése c. könyv magyar fordításából vettem, Szent Domonkos Rend, 1992)