Rengeteg útja-módja
van a böjtölésnek, de mindegyikben az a közös, hogy valami számunkra fontosról
és értékesről mondunk le. A rosszról és a bűnről mindig kötelesek vagyunk
lemondani, a jóról azonban, bár ez nem kötelességünk, de lemondhatunk, egy még
nagyobb jó érdekében. A böjt alatt általában a táplálkozásunkba bevezetett korlátozásokat
szoktuk érteni, legyen az akár minőségi (pl. az édesség, vagy hús megvonása
önmagunktól), akár mennyiségi (pl. egy étkezés elhagyása, vagy háromszori
étkezés egy jóllakással) kifejeződése ennek. Érdemes azonban elgondolkodni
azon, hogy a két legerősebb ösztönünk, a lét- és a fajfenntartás közül csupán az
elsőben játszik fő szerepet a táplálkozás, a másodiknak az alapja és
éltetője a szexualitás. Kételkedhetünk-e abban, hogy ez fontos és értékes
területe az emberi életnek? Mindannyiunk válasza egyértelműen a nem. A szexualitás
fontossága és értékessége tehát megadja számunkra a lehetőséget, hogy szexböjtöt tartsunk.
Szent Pál
apostol Isten csodálatos ajándékának tartotta a házastársak szexuális életét,
éppen ezért figyelmezteti a korintusi híveket: „Ne tartózkodjatok egymástól,
legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek
magatokat; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket,
mivel nem tudtok önmegtartóztatásban élni” (1 Kor 7,5). Szent Pál buzdítja
a keresztényeket, hogy minél gyakrabban fejezzék ki szeretetüket szexuális
módon házastársuk felé, de „közös akaratból egy időre” azért megteheti a férj
és a feleség, hogy az imádságnak szentelje magát, akár együtt, akár
külön-külön. Ebből rögtön következik is, hogy az imádság egy nagyobb jó, mint a
házastársak szexuális élete, és azért mert az imádság közvetlenül Istenre
irányul, és a vele való kapcsolat megerősödése és elmélyülése a célja,
visszahat majd a kisebb jó, a házastársak szexuális életének még jobbá tételére
is.
Ezek szerint
érdemes „egy időre”, mondjuk akár a nagyböjt idejére szexböjtöt tartani a
házasoknak? Úgy gondolom, hogy azoknak a házaspároknak mindenképp, akik
rendszeres és gyakori szexuális életet élnek, érdemes a böjtnek ezt a módját
választani, hogy az imádság által még jobban elmélyülhessen kapcsolatuk –
külön-külön, és együtt is – Istennel, és a böjt tisztító hatása következtében megújult
szeretettel lehessenek majd ismét egymáséi a szex által. Az egymástól való
tartózkodás megtisztíthatja ugyanis a társhoz való szexuális közeledés
szándékát, segíthet az önuralom növelésében, amely megóvhat a szexuális
élmények hajszolása által kialakult önzéstől, énközpontúságtól, amikor a másik
személye csupán egy jó érzés eléréséhez szükséges eszközzé válik.
Az önmegtagadásnak
egy másik formáját javasolnám viszont azoknak a házaspároknak, akik nem
élnek rendszeresen szexuális életet, hiszen ők valamilyen értelemben már szexböjtöt
tartanak, így őket inkább arra biztatnám Szent Pál szavaival élve, hogy „ne tartózkodjanak
egymástól”! Mindenkinek más a szexuális étvágya, de enni kell, azaz a
házasságban jelen kell lennie az Isten által elgondolt szexuális életnek.
Előfordulhat ezért az is, hogy ilyen esetben az önmegtagadásnak a megfelelő
formája sokkal inkább a házastárs szexuális igényeinek a kielégítésére való
törekvés lesz, ami a „kisebb étvágyú” féltől önmaga korlátainak legyőzését követeli
meg, hogy még teljesebben fejezhesse ki szexuális módon a szeretetét a „nagyobb
étvágyú” társa számára, aki oly nagyon vágyik erre, hisz nem önszántából „böjtöl”.
Szerzetesként viszont a
szexuális életben szigorú böjtöt vállal az ember. Nem szolgál ez sem más célt,
mint az imádságos élet által az Istenhez való szorosabb kapcsolódást, mert Ő
mindennél jobb, így Érte mindenről érdemes lemondani, még a nagyon jónak
alkotott szexuális életről is. Mindnyájan böjtöljünk tehát a nekünk megfelelő
módon, de mindig azzal a céllal, hogy a böjt, legyen az akár a szexböjt,
képessé tegyen a még nagyobb szeretetre!
