Az alábbi írás a Barna Máté O.P. atyáért 2018. október 5-én bemutatott gyászmisén elhangzott homília írott és szerkesztett változata
Úgy gondolom,
hogy meghalni tudni kell. Ezt nem elszenvedjük, ezt – jobb esetben –megtesszük.
Mit is jelent ez? Hogy nem passzívak vagyunk ebben. És amikor, amit még sose
csináltam, egy testvérem gyászmiséjén kell beszélnem, akkor kénytelen vagyok
meglátni az Istennek a kezét ezekben a dolgokban, amelyek történnek. És nem
véletlen, valószínűleg nagyon nem véletlen az, hogy az én testvérem október
elsején adta át lelkét Teremtőjének. Mert október hónap a rózsafüzér hónapja,
amely rendünkben nagyon fontos imádság, és amelyben szüntelen imádkozzuk azt,
kérjük Máriát, hogy imádkozzon „érettünk most és halálunk óráján”. És amikor
Máté, hiszen a rendünk tagja volt, és minden nap imádkozta ezt, erre kérte
Máriát, úgy gondolom, hogy ő ott volt, mert nem tud ellenállni ezeknek a
kéréseknek, a mi Édesanyánk ott volt mellette, amikor lehunyta szemét itt a
földön örökre.
Mégis azt kell
mondanom, hogy Máté nem október elsején halt meg. Ő már sokkal előbb meghalt,
és ez sokkal fontosabb. Amit egy szerzetes átél, amit megtapasztal, amikor
átadja az életét Krisztusnak, az szintén a halál. És Máté testvérem, hozzám és
testvéreimhez hasonlóan, a következő szöveget mondta el, amikor erre itt volt
az idő.
„Én, Barna Máté
testvér, fogadalmat teszek, és engedelmességet ígérek Istennek, a Boldogságos
Szűz Máriának, Szent Domonkosnak és neked Timothy Radcliffe testvér, a
Prédikátor Testvérek Rendje általános főnöke és utódai helyett neked, Dóczy
Zsigmond testvérnek a Magyar Tartomány általános főnökének Szent Ágoston
Regulája és a Prédikátor Testvérek Rendjének Konstitúciói szerint, hogy
engedelmes leszek neked és utódaidnak mindhalálig”.
De mielőtt ezek a szavak
elhangzottak, lefeküdt a földre, és meghalt. Már új emberként mondta ezeket a
szavakat. Engedelmesség halálig. De mondhatom azt is, hogy engedelmesség a
halálnak. Mert van, amikor egy erős férfi, egy fiatal ember, meg kell, hogy
adja magát, és engedelmes kell, hogy legyen az Istennek, aki azt mondta, hogy
most jött el az óra. És amikor a testvérem meghalt, akkor otthagyott valamit. Őt
Ferencnek hívták világi életében, és ott a fogadalom előtt elhangzottak a
következő szavak is: „A világban Ferenc volt a neved, a rendben Máté testvér
leszel”. Ő már itt új nevet kapott, és ez az új név annak a jele, hogy ő már
nem ehhez a világhoz tartozott. Persze bűnös volt ugyanúgy, mint mi,
megtapasztalta az emberi gyarlóságot ugyanúgy, mint mi, törékeny maradt a teste
ugyanúgy, mint nekünk, de már nem ehhez a világhoz tartozott.
Mert, ahogy olvastuk
Szent Pál rómaiakhoz írt levelében: „Krisztussal meghaltunk a keresztségben” (vö. Róm 6, 3-9);
és a szerzetesi fogadalom ennek a keresztségnek a még mélyebb megélése. Meghal
bennünk az is, ami jó, de nem annyira jó, mint az Isten. És a szerzetesség,
ennek a halálnak a gyakorlása. Mi már – jobb esetben, és imádkozzatok értünk,
hogy tényleg így legyen –, meghaltunk ennek a világnak. És erről szeretnénk
tanúságot tenni. Ez az életforma, amelyet Máté testvér is élt, az örök életről
tett tanúságot, mert mi már úgy élünk, mint az angyalok, nem házasodunk, és
nincs vagyonunk, csak az Isten, és neki engedelmeskedünk mindhalálig. Róla
kell, hogy szóljon egy szerzetes élete, és úgy gondolom, hogy Máté élete erről
szólt. Mindannak ellenére, hogy bűnös ember volt, de az életét átadta
Krisztusnak, és tanúságot tett a feltámadottról, mert ez volt a hivatása. Ekkor
a rendünk habitusára is gondolok – és ezt szeretem hangsúlyozni–, hogy a mi
rendünknek a ruhája fehér, azért mert mi már szeretnék, hogyha azt a fehér
ruhát látnák az emberek, amelyet a mennyben mindenki viselni fog, amelyet a
Bárány vérében mosott meg minden keresztény, és amelyet a keresztségkor ti is
megkaptatok. De mi kaptunk egy másik ruhát is, egy szerzetesi ruhát, amelyet
ugyan még fekete palást takar, de Máté már levetette ezt a palástot. Most már
nincs rá szükség. Most már engedelmes volt mindhalálig, engedelmes volt az
Istennek, és ezért levethette palástját, levethette a gyász ruháját, a feketét,
azért, hogy örökké fehérben lehessen. Ezen az oltár előtti képen is felfelé
néz: Istent mutatja, és ez a prédikátor hivatása.
