Üdvözlégy!

Az Igazságot keresed? Talán a blogom segítségedre lehet! Olvass bele!

2020. április 2., csütörtök

Szent II. János Pál pápa a példaképem



A TikTok-os generáció egyes tagjai még meg sem születtek, amikor 15 évvel ezelőtt II. János Pál pápa befejezte földi életét. A mai tinédzsereknek semmit sem mond a neve, de én még ismertem, persze inkább csak hallomásból. Akkor még én sem fogtam föl igazán az ő lelki nagyságát, de egy különleges tulajdonsága már akkor megragadott: az evangélium embere volt.
Szent Domonkost, a rendalapítómat nevezzük evangéliumi férfinak, és II. János Pál pápa is ilyen volt. Nem bírt egy helyben maradni, mert olyan tűz égett benne, amely állandóan arra indította, hogy menjen és hirdesse az Evangéliumot, és így lett ő az utazó pápa. Tömegeket mozgatott meg, és a földön élő minden ember elismeréssel és tisztelettel beszélt róla, mert tanú volt, nem csak tanító. II. János Pál pápa, bár a szerzetesség gondolat felmerült benne, nem volt szerzetes, és így domonkos sem, mégis ismert bennünket, hiszen a doktori dolgozatát rendünk római egyetemén, az Angelicum-on írta. És ott volt benne az a TŰZ az evangélium hirdetésére, én pedig ezt csodáltam benne.
Prédikátor testvérként pedig teljesen az evangélium hirdetésének szolgálatára szenteltem magam, mert bennem is felgyulladt a TŰZ, hogy én is evangéliumi férfi legyek, aki nem csak beszél róla, nem csak prédikál, hanem önmaga válik evangéliummá, azaz prédikátorrá.
Szent II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!