Hohó, szerkesztő Úr.....

Megjelent egy cikkem a Tanítvány nevű folyóirat 2013. évi első számában. Mikor én is kézhez kaptam, és belelapoztam, hogy megnézzem saját írásomat, döbbenten vetem észre, hogy az összes lábjegyzet hiányzik. Eltűntek mind, egytől-egyig. Nincs.
Meg kell jegyezzem, nem kevés idézetet tartalmaz "Az érzelmek, a bűn és Szent Tamás" címet viselő szöveg. Mivel megjelent a "hiány", ez valami rossznak a jele. A jó mindig teljesség. Sajtóhibáról lehet szó, de mivel nyomtatásban megjelent tévesztésről van szó, felkérem a szerkesztő Urat, hogy legyen szíves írásban korrigálni. Nem írtam selejtet! Nem vagyok hajlandó plágiumgyanúba keveredni, nem lopok, és ahogy rendem jelszava az Igazság, én is szerinte  törekszem élni. Erdő Péter bíboros úrtól pedig külön is elnézést kérek, mivel tudtommal ő az elsők között kapta kézhez a folyóirat szóban forgó számát.
"Az igazság szabaddá tesz titeket". (Jn 8,32)

Ölbey Irén: Aquinói Szent Tamás imája

Kimondhatatlan, teremtő Atya,
kinek hódol az angyalok kara
s engedelmeskedik a végtelen,
roppant és csodás világegyetem,
ki szétosztod világosságodat,
Te a bölcsesség szent forrása vagy.
Ó lángoló Rend, Szépség, Szeretet,
öntsd vaksi értelmemre fényedet.
Töltsd be hatalmasan és egyszerűn:
a balga tudatlanság és a bűn,
e két átkozott sötétség, amely
nyomunkban jár, távozzon tőlem el.
Szétárad léted bő sugara itt
s megnyitod a csecsemők ajkait,
oldozd meg nyelvem is kegyelmesen,
hogy zengő, forró és édes legyen.
Ó add, hogy könnyen folyjon a beszéd
ajkamról, ha hirdetem az igét.
S add az elme értő élét, Atyám,
hogy legyen bennem mély a tudomány,
amit tudhatok, úgyis oly kevés,
ne mossa el bennem a feledés.
S tanuljak nagyon könnyen s mint finom
szellőrezdülést a virágszirom,
érezzem meg az örök gondolat
szárnyalását: az égi titkokat.
A célba-érés reménye hevít:
igazítsad a lelkem lépteit,
feléd haladjak mindig boldogan,
Feléd, ki Isten s Ember vagy, Uram,
ki élsz és uralkodol odafenn
s itt lenn örökkön-örökké. Ámen

(Új Ember, X. évfolyam, 11. szám, 1954. március 14.)

Harsányi Lajos: Limai Szent Róza

Olyan piros volt arca, mint a rózsa.
Családja néma áhitattal nézte.
Rokon, barát egymásnak adta kézbe
S becézte lágyan: nyílj ki rózsa: Róza!

Egy ifjú jött. A ló iramja: vágta!
Rubin, topáz gurult a tarsolyából.
Szülőiben a tűz magasra lángolt,
De Róza ráfújt: dús haját levágta.

Nem kellett néki vőlegénynek kincse.
Azt nézte: ostor, vas-szeg, tüske nincs-e,
Velük legyen az Ur arája Róza.

Kolibri villant, mint a ritka ékkő.
De szebb az ég, a csillagokkal égő,
Ott lett belőle - teljes égi rózsa.


A vers az Új Ember katolikus hetilap,  IX. évfolyamának 36. számában, 1953 szeptember 5-én került közlésre.