Üdvözlégy!

Az Igazságot keresed? Talán a blogom segítségedre lehet! Olvass bele!

2010. február 4., csütörtök

Hegyek

Alföldi gyerek vagyok. Sosem voltam előtte hegyekben hosszabb ideig. Január 24 és 31-e között ez megadatott. Gyalogosan jártuk a lengyel hegyeket egy héten keresztül. Meleg kabát, sál, sapka, kesztyű, harisnyanadrág, bakancs, kamásli, síbotok, hátizsák, benne hálózsák, néhány száraz ruha, zsolozsmáskönyv, termosz, csajka, étel és sok csokoládé. Persze valamelyikünknél térkép is volt. Hatan voltunk. Öten testvérek és egy pap. Napi 4-6 órát meneteltünk egyik menedékháztól a másikig. Hó is volt, ami nem könnyítette meg a helyzetünket. De hát mi ez egy fiatal fiúkból álló brigádnak!
Az ember mikor a hegyeket járja, és a csúcsokról szétnéz, hallani véli Isten hangját: "Mindezt nektek adtam!" És valóban, mintha egy mesébe kerülnénk át, ahol királyok vagyunk, és minden a miénk, de egyszersmind érezhető kicsinységünk is, a nálunknál sokkal nagyobb és hatalmasabb alkotások láttán. A Mindenható Isten hatalmassága előtt megszédülnek még a királyfiak is.
De véget ér az álmodozás, mikor völgybe ér csapatunk. Ismét hegy áll előttünk. A kilátás helyett fárasztó menetelés küzdelme zajlik. A hátizsák egyre nehezebb. Verejtéktenger borítja el a testet, melynek dagálya egész a kabátig emelkedik. Minden vizes. Alázatot tanulunk Hegy tanár úrtól. Egyszer fent, egyszer lent. Az alázat az, amikor tudom hol a helyem, még Isten előtt is. Teremtmény vagyok. Isten azonban szívesen felemel Atyai kezével a csúcsokig. Ismét kilátás!
A szétnézés lehetőségével együtt a menedékház is előttünk terem. Gyorsan betörtetünk. Az ember fárad. Vizes gönceinktől mihamarabb szabadulunk. A száraz ruha élvezetét már csak a kínai zacskós leves tetőzheti. Tésztát összetörni, forró vizet ráönteni, végül pedig mind megenni. A teljesebb élvezet kedvéért májkrémes kenyér is jár a leveshez, a folyadékpótlást pedig forró teával végezzük. Üzemanyaggal feltöltötten kissé elnyújtózunk.
A nap fénypontja: Szentmise. Hol csak mi, hol vendégekkel a házból. A hálaadás órája ez. Azzal vagyok együtt, Aki a hegyeket alkotta, a havat hullatta, az ételt adta és életem értelmét megmutatta. Jézus! A hegyen váltottál meg!





































2010. február 2., kedd

Elhívás

A szerzetességhez elhívás kell. Jézus hív. Kiválaszt. Általában az önkéntes kezdeti lelkesedők nem tudnak mit kezdeni a későbbi akadályokkal. Nincs hova visszanyúlniuk. Ők akartak valamit, ami meghaladta erejüket. Nincs meg a tudat, hogy a kegyelem biztosítva van a számukra, mely által leküzdhetik az akadályokat. Nincs ott a Szó, mely mindig visszhangzik a szívben: "Csak magamnak választottalak!" Aki nem hallotta a Hangot, furcsálja is egyesek kitartását, hűségét. Akik hallották, biztosan tudják, hogy nekik szólt és mindig megismerik a Pásztor hangját. Vannak árulók is. Az ő fülükben is ott zeng a hívás dallama, és az áruláskor tudják, hogy ellene vétenek. Egyesek úgy vélik, hogy hallották a hívást, majd félelemmel megpecsételve szomorúságban élnek, mintha el akarnának tőlük venni valamit, vagy előre el lenne rendelve életük. Ők a hamisság hangját hallották. Sajátjukat vagy az ellenségét.
Ismerek választottakat, láttam már árulást is, és szomorúan szemlélek megtévesztetteket. "Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2 Kor 3, 17). A kényszer ajándéka sohasem őszinte, az árulás bűn. A küzdelmes élet a kegyelem segítségével meghozza gyümölcsét. Küzdeni e földi életben minden hivatás sajátja, a kérdés csak az, hogy a harctéren a helyemen vagyok-e?

Én sokáig hallgattam, de végül hallottam is! Szerzetes vagyok!