Üdvözlégy!

Az Igazságot keresed? Talán a blogom segítségedre lehet! Olvass bele!

2010. július 18., vasárnap

A prédikátornő

Szent Domonkos a Prédikátorok Rendjét megalapítva nem is gondolhatott arra, hogy nőket is prédikálni küldjön. A kor szellemiségének megfelelően az Egyház sem bízott meg nőket komolyabb feladatokkal, amilyen a prédikáció is volt, melyet egyébként csak a püspökök gyakorolhattak teljes szabadsággal. Így cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy amikor Szent Domonkos Diego püspökkel a dél-franciaországi katar és albigens eretnek mozgalmak első megtérői között „prédikátornők”-kel találkozott, ezek katolizálása után, nem prédikálni küldte őket, hanem kolostort alapított számukra, ahol imádsággal és kétkezi munkával szolgálták a misszió ügyét. Így jött létre az első „domonkos rendi” női kolostor.

Domonkos műve tovább épült. A vele lévő testvérek kis létszámú közössége 1216-ban pápai elismerést nyert, majd 1217-ben a prédikálásra való felhatalmazást is megkapta. A különös az volt ebben, hogy olyan szerzetesrend jött létre, amely a prédikáció területén olyan jogokkal rendelkezett, mint a püspökök. Bárhol és bármikor prédikálhattak, mert a pápa hivatalos engedélyével tehették ezt.

A Prédikátorok Rendjében évszázadokon át nővéreink „csak” imádkozhattak az evangélium terjedéséért a klauzúra „fogsága” miatt. Később a rend mellett megjelentek olyan nővérek, akik Szent Domonkos apostoli lelkületével az emberek között akarták elhinteni az Evangélium magvait, főképp iskolák megnyitásával. Mivel nem Szent Domonkos alapította őket, a rend csak olyan formán tudta keblére ölelni közösségeiket, hogy a domonkos családba kapcsolta ezeket. Nem akarta megreformálni a Prédikátorok Rendjét, úgy hogy teljesen új arca szülessen. Ezen új női közösségek azonban csak az iskola keretein belül cselekedhettek.

A világ azonban nagyot lépett előre. A nők egyre inkább kiléptek a színfalak mögül, és nem hallgattak többé. Legélesebben a XX. században hallatták hangjukat, és a női egyenjogúságért harcoltak. Így a II. Vatikáni zsinat is "észbekapott", és úttörően nyilatkozott: „Mivel pedig napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny jelenléte a társadalom életében: igen fontos, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az Egyház apostolkodásának különféle területein is.” (II. Vatikáni zsinat, Apostolicam actuositatem kezdetű dekrétum a világiak apostolkodásáról, 9.)

Szent Domonkos valószínűleg figyelembe vette volna a zsinat ezen felszólítását. Nem tudhatjuk -és kár is lenne könnyelmű feltételezésekbe bocsátkozni- megalapítana-e egy női prédikátor ágat, ha ma élne. Nincs is szükség új ág létrehozására a Rendben, az úgy jó, ahogy van. Tény azonban, hogy ami már kibontakozott Domonkos műve mellett, a női apostoli nővérek közössége, nagyobb teret kaphatna a prédikálás művében. Testvérek és nővérek közös munkája kell, hogy legyen az evangélium hirdetése. A nővérek nem a sekrestyébe valók, Szót kell kapniuk! Komoly teológiai képzés után miért ne hirdethetnék fennhangon Jézus Krisztus nevét?

Írásom nem feminista vadhajtás, nem is kívánom az egyház liturgiájában a szószékre állítani a nőket, sőt női papságot (vagy püspökséget) sem szeretnék. Ezeknek kifejezetten ellene vagyok. Egyszerűen szeretnék prédikálni a nővéreimmel, ahol csak megtehetem!

Jöjjetek Nővéreim, ne hallgassunk! Prédikátornők vagytok!

2010. június 11., péntek

Harcos

Minden reggel már ébredéskor támadásba lendülök. Első mozdulatom csapással sújt le az ébresztőórára. Szerzetesként állandó harcban élek, melyben nem lehet meghátrálni. Offenzívan kell fellépni az ellenséggel szemben. Világos, hogy nem a vekker ellen küzdök. Sokkal inkább a sötétség erői és a bűn ellen.
A Prédikátor hadosztályba tartozom. E hadosztály speciális támadónak számít. A Király minden nap harcba szólít bennünket, hogy az első sorban állva kiáltásunkkal adjuk tudtára az ellenségnek, hogy már vesztett. Legfőbb fegyverünk a beszéd. Ez nem akármilyen beszéd, hanem Ige-hirdetés. Szánk megnyitásakor éles pengéjű kardok tömege mered az ellenség, a sátán és angyalai felé. Az Ige hirdetése, -Aki maga az a Kard, mely halálos sebet ejtett a Sátánon és minden művén- nem is az ellenségnek szól, és ebben van igazi ereje. Azoknak szól, akiket le akar igázni, akiket már megfélemlített, zsarnokságba vetett, fogságban tart. Bevetésünkkor hozzájuk fordulunk, az ellenségnek éppen háttal. Megszégyenítő harcmodor ez, még csak felé sem nézünk ellenfelünknek. Az ő célpontjainak szól kiáltásunk. Az Igazságot hirdetjük nekik, mely Isten szeretetét mondja el minden ember iránt; a bűn valóságát és legyőzetésének tényét dicsőíti; és a hit által Jézus Krisztusban való új élet szépségét próbálja szavakba foglalni. Ez az Igazság szabaddá tesz (vö Jn 8,32)! Beszédünk és igehirdetésünk nem a bölcsesség meggyőző szavaiból áll, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitük ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék (vö. 1 Kor 2,4-5). Prédikációnk által foglyokat szabadítunk ki, a félelem helyébe a szív békéje lép, és új életet adunk, melyet Királyunk oszt szét általunk.
Ruházatunk e harchoz illő. Tunikánk fehér színű, mivel a keresztségben lettünk tisztákká. Övünk a lovagrendektől öröklött szögletes övcsattal van ellátva, mivel harcosok vagyunk. Övünkre függesztett rózsafűzérünk Isten nagy tetteire való emlékezésben és a rajtuk való elmélkedésben segít bennünket. Váll-ruhánk, a skapuláré, mint páncél és védő pajzs véd bennünket. Fejünkön lévő csuklyánk a gonosz, tisztátalan és bűnös gondolatoktól oltalmaz. Fekete köpenyünk és csuklyánk az alázatosság jelképe, melynek hiánya a legnagyobb buktató a lelki-szellemi harcban.
Reggelenként álmos fejjel kapkodom magamra a habitust, néha fel sem fogva mibe öltözöm. Harcba indulok, mely tudomásom nélkül is folyik. Lemegyek a káptalanterembe, felnyitom a zsolozsmáskönyvet, és keresztet rajzolva ajkaimra, így szólok: "Nyisd meg Uram ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse ajkam!"

2010. április 20., kedd

In memoriam Tomáš Špidlík SJ

A tanítványod vagyok! Mindenkinek kellenek olyan emberek, akikre felnézhet. Nekem egy voltál ezek közül. Nem találkoztunk soha, és már csak a mennyben lesz rá alkalmunk. De tartozom az emberiségnek egy vallomással Rólad!
Jezsuita voltál, én domonkos vagyok, de úgy gondolom, barátok vagyunk.
Te vagy, aki bemutattad nekem a keresztény teológia másik oldalát. Írásaid féltve őrzöm. Már a novicíátusban begyűjtöttem minden, a könyvtárban fellelhető művedet, hogy rajtuk keresztül megismerjem keleti Testvéreimet, és szívjam be a keleti kereszténység friss levegőjét. Nem is csalódtam Benned, Te hű tanító. Minden kérdésemre választ adtál. Te mutattad meg, hogy az egység mennyire fontos. Az egység az Egyházak között, az egység az imádságban, a teológiában. Bizony láttam, mily buzgalommal dobtál bele nagy lapátoddal súlyos rögöket, az egységet szétválasztó árokba. Engem Te tanítottál "két tüdővel lélegezni".
Arra vágytam, hogy egyszer majd a Te szádból hallhatom tanításod, és megtanítasz még oly sok mindenre, amit az Atyákról tudsz. Nem így lesz. Örökségedet azonban felkutatom, és egyszer remélem, eljutok nyughelyedhez. Egy kissé árva maradtam.
De nem! Az, Aki nem hagy árván, elküldte nekem is Szentlelkét, és úgy vezet majd, ahogy Téged is kedves Tamás atya.

2010. április 10., szombat

Katyń

1940. tavasza és 2010. április 10. Nem tudok írni semmit.
Imádkozom!
Nyugodjatok békében lengyel Testvéreim!

2010. április 5., hétfő

Normálisan van

Nem tudtam ellenállni egy ilyen ferences ébresztőórának, és felkeltem.

Nálunk is NORMÁLISAN van! A kolostor, ahol élek, egyáltalán nem molesztálók és pedofilok fészkelőhelye! Sőt, én sem vagyok az! Bármi is történt Írországban, attól még vannak normális papok és szerzetesek. Velünk a noviciátus kezdetén és a fogadalomtétel előtt is aláírattak egy papírt, amelyen elismertük, hogy nem vagyunk homoszexuálisok. Amint azonban kiderül, hogy hazudtunk, eltávolítanak a szerzetesrendből. Ugyanígy cselekednek, ha gyerekek molesztálásán kapnak, sőt már a hajlamosság esetén is. Mi több a hazugság miatt a fogadalom sem érvényes a rendben.
Ami ezen felül még elmondható, hogy nem is alkalmasak ezek az emberek a papi vagy szerzetesi életre. Nem ítélem el őket hajlamaik miatt, de ez nem az ő hivatásuk az biztos. Úgyhogy nagyon kérem, ne is jelentkezzenek ilyen helyekre. Azonban hajlamtól függetlenül az, amit más emberekkel tesznek, főképp ártatlan gyermekekkel, nem tűrhető meg. Bűn!
A krakkó-i domonkosok temploma a város katolikus keresztény ifjúságának a központja. Fiatalok százai fordulnak meg nálunk, és Lengyelország legnagyobb ifjúsági közössége működik a kolostor szárnyai alatt. Úgy tűnik Isten szeretetét nálunk megtalálják. A domonkos testvérek, legyen akár pap, diakónus vagy fogadalmas testvér igen kedvelt társaság errefelé. Egyeseknek a szülei helyett is szülők, testvérek helyett testvérek, barátok helyett barátok. Mindent feláldoznak azért, hogy segítsenek a fiataloknak, legyen az bármilyen szükség. A fiatalok, pedig hálásak, és egyáltalán nem félnek tőlünk, sőt rettegésben sem élnek, hiszen mi jót adunk nekik.
Ez nem jelenti azt, hogy bűntelenek vagyunk, de a szenny és mocsok, az szenny és mocsok, és azt ki kell takarítani! Van olyan mocsok és bűn, amit legjobb, ha be se viszünk a házba!

2010. április 1., csütörtök

Szent-gyónás

Izajás próféta szeráfokat hallott, ahogy így kiáltottak egymásnak: "Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!" Majd érezte, amint megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától és látta, hogy Isten háza betelt füsttel. Ekkor így szólt: "Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt a Seregek Urát látták szemeim!" (vö. Iz 6,3;5)

Hihetetlenül hangzik ez a történet, mikor az ember gyónásra készül. Rettegés a bűn miatt! Nyoma sincs! Nem egyszer - többektől is hallva ezt- úgy érezzük, hogy nincs is olyan nagy bűnünk, amit meg kellene gyónni, csak a szokásos hülyeségeink. Sőt igazából, nem is kellene gyónnom, csak hát itt a gyónás szokásos ideje - kinek kéthetente; kinek évente, húsvétkor -, és menni kéne! Ilyenkor lassan peregnek a percek a gyónásra való felkészülés óráiban, de az ihlet az nem akar megjönni a bűnvallomásra.

Ó! Jöjj háromszor Szent! Jöjj Szentlélek! Csak a Te szent közelségedben láthatom meg mi is a bűn! Szentséged jelenlétében már nem lesz kicsi vagy nagy bűnöm, mert Te nem tűröd egyiket sem! Veled nem összeegyeztethető semmilyen rossz! Igen, kiáltom én is: "Végem van, mert bűn van bennem!" Jöjj Tűz, jöjj Isten Parazsa és égess! Gyújts meg, hogy elégjen minden bűnöm! Szeretlek, és mindent bevallok! Szeretsz, és mindent megbocsátasz!


Istenem, szentségednek objektivitása minden relativizmusommal ellentétes. Boldog vagyok, mikor feloldozol bűneim alól!

2010. március 19., péntek

Mindenhatatlan

"Hiszek az egy Istenben, Mindenható Atyában"- valljuk meg a hitvallásban. Igen, hiszem, hogy Isten mindenható, és eközben mérhetetlenül tapasztalom: az ember nem az. Nem vagyok képes mindenre. Mégis Szent Pál apostol szavai visszhangoznak a fülemben: "Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad." (Fil 4,13) Én azonban fáradt vagyok. Teljesítményem maximumának elérésével sem, sőt úgy tűnik Isten segítségével sem tudok mindent elvégezni azt amit kellene. Kudarcba fullad igyekezetem, és a kísértő suttogását hallom: "Nem bíztál eléggé. Kishitű vagy!" Majd a magaslatra vezetve bizalmam megmutatására szólított: "Ha Isten fia vagy, vesd le magad! Mert írva van: 'Angyalainak parancsolt felőled: a kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd lábadat.' Bízz Istenben, meg tudod csinálni!" A bizalmi hangvételben azonban valami nem cseng tisztán. Ez nem a Pásztor hangja. A statisztikák pedig azt mutatják, hogy akik repülni vágytak laposra kenődve végezték az aszfalton. El kell fogadnom, valamit nem végzek el ma, majd csak holnap. Nincsenek szárnyaim. Teremtmény vagyok: méghozzá nem angyal, hanem ember. Isten majd törődik a mindennel, én meg amit tudok megteszek itt és most a kegyelem segítségével. Ez nagyon megnyugtató.
Ego sum creatura.
"Jézus ezt mondta neki: 'Az is írva van: Ne kísértsd az Urat, Istenedet!'" (Mt 4,7)

2010. március 11., csütörtök

In memoriam Joachim Badeni OP

Szentség hírében halt meg. Kétségtelen: szent volt! Mi, akik itt laktunk vele, tudtuk hogy az. Karizmatikus ember a szó teljes értelmében. A megújulási mozgalom úttörője a lengyel rendtartományban. Telefonon keresztül gyógyított, mely mindennapjainak részét alkotta. Mindemellett azonban tradicionalista is. Megingathatatlanul vallotta a Katolikus Egyház hitét. A szentmise volt napjainak csúcsa. Eucharisztikus ember, mely átváltoztatta őt. Misztikus. Már a rendbe való belépését is rendkívüli események sora kísérte. A kármelita misztikusoknál kezdődött útja, de élete vége felé már csak Eckhartot olvasott. A Szentírás mellett ez volt az egyetlen könyv a cellájában. Végül már nem olvasott, csak imádkozott. Elöljárói parancsra pár évvel ezelőtt -gyenge látása miatt- kezdte tollba mondani gondolatait, melyek sikerkönyvek lettek. Januárban elesett, eltört a lába, kórházba került és már nem kelt fel többé. A kolostorba kerülve mi ápoltuk. Esténként óránkénti váltásban vigyáztunk rá. Ekkor mutatkoztak meg egész életén át begyakorolt erényei. Szenvedésében mindig mosolyogva vigasztalt és bátorított minket. Halála előtti napon azt hitték félrebeszél, mikor egy esküvőt emlegetett Jézussal. Az iránt érdeklődött, hogy készen áll-e minden, mert este esküvő lesz. Ma éjjel 1.16 órakor meghalt. Mindig a mennyről beszélt, de most már belépett oda, és a Jegyes ott várt rá a kapuban.
Ahogy egyik könyvének címe mondja: "Halál? Mindenkinek ajánlom!"

2010. február 4., csütörtök

Hegyek

Alföldi gyerek vagyok. Sosem voltam előtte hegyekben hosszabb ideig. Január 24 és 31-e között ez megadatott. Gyalogosan jártuk a lengyel hegyeket egy héten keresztül. Meleg kabát, sál, sapka, kesztyű, harisnyanadrág, bakancs, kamásli, síbotok, hátizsák, benne hálózsák, néhány száraz ruha, zsolozsmáskönyv, termosz, csajka, étel és sok csokoládé. Persze valamelyikünknél térkép is volt. Hatan voltunk. Öten testvérek és egy pap. Napi 4-6 órát meneteltünk egyik menedékháztól a másikig. Hó is volt, ami nem könnyítette meg a helyzetünket. De hát mi ez egy fiatal fiúkból álló brigádnak!
Az ember mikor a hegyeket járja, és a csúcsokról szétnéz, hallani véli Isten hangját: "Mindezt nektek adtam!" És valóban, mintha egy mesébe kerülnénk át, ahol királyok vagyunk, és minden a miénk, de egyszersmind érezhető kicsinységünk is, a nálunknál sokkal nagyobb és hatalmasabb alkotások láttán. A Mindenható Isten hatalmassága előtt megszédülnek még a királyfiak is.
De véget ér az álmodozás, mikor völgybe ér csapatunk. Ismét hegy áll előttünk. A kilátás helyett fárasztó menetelés küzdelme zajlik. A hátizsák egyre nehezebb. Verejtéktenger borítja el a testet, melynek dagálya egész a kabátig emelkedik. Minden vizes. Alázatot tanulunk Hegy tanár úrtól. Egyszer fent, egyszer lent. Az alázat az, amikor tudom hol a helyem, még Isten előtt is. Teremtmény vagyok. Isten azonban szívesen felemel Atyai kezével a csúcsokig. Ismét kilátás!
A szétnézés lehetőségével együtt a menedékház is előttünk terem. Gyorsan betörtetünk. Az ember fárad. Vizes gönceinktől mihamarabb szabadulunk. A száraz ruha élvezetét már csak a kínai zacskós leves tetőzheti. Tésztát összetörni, forró vizet ráönteni, végül pedig mind megenni. A teljesebb élvezet kedvéért májkrémes kenyér is jár a leveshez, a folyadékpótlást pedig forró teával végezzük. Üzemanyaggal feltöltötten kissé elnyújtózunk.
A nap fénypontja: Szentmise. Hol csak mi, hol vendégekkel a házból. A hálaadás órája ez. Azzal vagyok együtt, Aki a hegyeket alkotta, a havat hullatta, az ételt adta és életem értelmét megmutatta. Jézus! A hegyen váltottál meg!





































2010. február 2., kedd

Elhívás

A szerzetességhez elhívás kell. Jézus hív. Kiválaszt. Általában az önkéntes kezdeti lelkesedők nem tudnak mit kezdeni a későbbi akadályokkal. Nincs hova visszanyúlniuk. Ők akartak valamit, ami meghaladta erejüket. Nincs meg a tudat, hogy a kegyelem biztosítva van a számukra, mely által leküzdhetik az akadályokat. Nincs ott a Szó, mely mindig visszhangzik a szívben: "Csak magamnak választottalak!" Aki nem hallotta a Hangot, furcsálja is egyesek kitartását, hűségét. Akik hallották, biztosan tudják, hogy nekik szólt és mindig megismerik a Pásztor hangját. Vannak árulók is. Az ő fülükben is ott zeng a hívás dallama, és az áruláskor tudják, hogy ellene vétenek. Egyesek úgy vélik, hogy hallották a hívást, majd félelemmel megpecsételve szomorúságban élnek, mintha el akarnának tőlük venni valamit, vagy előre el lenne rendelve életük. Ők a hamisság hangját hallották. Sajátjukat vagy az ellenségét.
Ismerek választottakat, láttam már árulást is, és szomorúan szemlélek megtévesztetteket. "Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2 Kor 3, 17). A kényszer ajándéka sohasem őszinte, az árulás bűn. A küzdelmes élet a kegyelem segítségével meghozza gyümölcsét. Küzdeni e földi életben minden hivatás sajátja, a kérdés csak az, hogy a harctéren a helyemen vagyok-e?

Én sokáig hallgattam, de végül hallottam is! Szerzetes vagyok!