Üdvözlégy!

Az Igazságot keresed? Talán a blogom segítségedre lehet! Olvass bele!

2008. május 5., hétfő

Miért szerzetes?


---Hivatásom hitvallása---

Aki szerzetes lesz, nem akar „másról tudni (…), mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor2,2) Nem mondhat mást, mint: „Ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, (…) azáltal a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból a feltámadásra.” (Fil 3,7-11) És bátran megvallja mindenkinek: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én is a világnak. (…) Ezután senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14;17)
Sokan nem Krisztust keresik a szerzetesi életben, hanem valami mást. Legyen az bármilyen szép dolog, ha nem a megfeszített Jézus Krisztus, biztosan csalódni fognak. A szerzetes a Megfeszítettre szegezi tekintetét, és olyanná válik, mint Ő, akit szemlél.
Engedelmes lesz. Mindenben az Atya akaratát akarja tenni. Fiúi alázattal megvallja: „Nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik.” (Jn 5,19) Alárendeli akaratát az Atya földi képviselőinek, „és engedelmes lesz a kereszthalálig” (vö. Fil 2,8), és így saját keresztjén megfeszíttetik, és meghal bűnös hajlamainak, majd Krisztus keresztjén egyesülve a Megváltóval, elmondhatja: „Beteljesedett!”. (Jn 19,30)
Szegénnyé lesz, mint Krisztus a kereszten, ahol még saját ruháitól is megfosztják. Isten szolgájaként él, mint akinek semmilye sincs, mégis mindene megvan. (vö. 2 Kor 6,4;10) Anyját rábízza másra, elajándékozza földi családját is. Egyedül, magányosan marad. Nem marad semmilye, még életét is odaadja az Atyának: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Végül, hogy szíve teljesen kinyíljon, átszúrják azt, hogy az élet bőségben áradjon onnan.
Szüzességben él, mint Krisztus a „szeplőtlen és érintetlen Bárány” (1 Pét 1,19). Keresztségi ruháját, melyet a Bárány vére mosott le, tisztán őrzi amennyire csak tőle telik. Meghallotta a szót: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” (Jel 21,9) Egészen megragadta ez a szó, hogy menyasszony. Tisztaságban akar élni, míg el nem jön az esküvője a Báránnyal. Az Egyház képét teszi magáévá. Szívét a Királyok Királyának szerelme sebezte meg (vö. Én 4,9), és hallja amint a vőlegény így szól: „Egészen szép vagy, kedvesem, és szeplő nincsen benned!” (Én 4,7). Az Egyházhoz hasonlóan kiált: „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj el!””(Jel 22,17), és hallja a választ: „Bizony, hamarosan eljövök.” (Jel 22,20)
A szerzetes a megfeszített Jézus Krisztus élő szobra a világban! A szerzetest nem érdekli már, hogy milyen ruhát visel, egyáltalán van-e ruhája. Minden földi kapcsolattól szabadon, életét az Atyának való ajándékozásban éli, mely az emberek szolgálatában fejeződik ki. Bár közösségben él rendtestvéreivel, mégis magányban telnek napjai. Már nem önmagának él, hanem annak, aki érte meghalt és feltámadt (vö. 2 Kor 5,15). Mindez úgy tűnik, mintha nem lenne normális, és nem is az. Ez természetfölötti élet. Titok, melyet csak azok értenek meg, akik betegek a szerelemtől (vö. Én 2,5). Akinek nem sebezte meg a szívét Krisztus szeretete, az ne próbálja megérteni ezt, mert a szerelem (mely ebben az esetben nem csak érzelemi, hanem legfőképpen akarati jellegű) érthetetlen, furcsa, és szokatlan tetteket visz végbe. Engem megsebeztek, és amíg nem lehetek egy azzal, Aki megsebzett, nem talál nyugalmat a lelkem. Vigyázat, ebbe a szerelembe bele kell halni a kereszten! Utána jöhet a feltámadás!

„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)

2008. április 28., hétfő

A Szent

Egy találkozón történt. Az egyik előadót megszólalása előtt így mutatták be: „A szent”. Mikor elkezdte beszédét tiltakozott: „Attól, hogy valaki életszentségről beszél, másokat meghív életszentségre, attól ő még nem szent! Majd a Jóisten eldönti. Odafönt! Addig, pedig hajrá mindenkinek! Hogy, hogy sikerül kinek-kinek az életszentségre szóló meghívást komolyan venni, odaát megbeszéljük.” Igaza volt.

Sokszor megismétlődött ez az egyház történelme folyamán, és napjainkban is probléma. Már Keresztelő Szent János is így szól, mikor látja Jézust: „„Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust.” (Jn 1,36-37) Majd később. „Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, akit őelőtte küldtek. Akié a menyasszony az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,28-30) Szent Padre Pio –a 20. századi stigmatizált ferences- számára szintén nem létezett fontosabb, mint rajongóit lehűteni, és Krisztus felé fordítani. Sokan csak miatta mentek San Giovanni Rotondóba, hogy lássák a stigmatizált papot, de sokszor igen kemény szavakban vagy tettekben részesültek.

A szentmise Gloria-ja így fejeződik be: „Mert egyedül te vagy a Szent, te vagy az Úr, te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten dicsősédében. Ámen.” Egyedül Isten a Szent! A névelő nagyon fontos, mivel kiemeli Őt a többi szent közül, és egyedülállóvá teszi szentségét, amely semmilyen más szentséggel nem hasonlítható össze. Isten Jézus Krisztusban mindnyájunkat meghívott az életszentségre, sokan közülünk akik, befejezték a földi „versenyfutást”, és megkapták a mennyben az igazság koszorúját az igazságos bírótól, már megszentültek Isten közelségében, és ők az egyház szentjei. Közülük különlegesen kiemelkedik Szűz Mária, de vele is a Hatalmas tett nagy dolgokat. Őket Isten szenteli meg és teszi hasonlóvá Fia képmásához, a Szenthez, hogy ők is szentek legyenek. Ezt azért teszi Isten, mert szentségéből fakadóan, ami közel kerül hozzá, az szentté válik. Isten ugyanis nem tűr meg maga mellett semmi bűnt, és ezért megtisztítja szentségével azokat, akiket magához von.
Többször előfordul azonban, hogy egyesek tekintete leragad Keresztelő Jánosoknál és Padre Pioknál, akik pedig ujjukkal a Szentre mutatnak, aki elveszi a világ bűneit. Vannak, akik napjainkban is csak a vőlegény barátjával akarnak találkozni, és nem magával a Vőlegénnyel. Mennek ide és oda, hogy lássák és hallják, amikor beszélnek. De az Életszentség Szerzője felé egy lépést sem tesznek, és Őt magát nem hallgatják. Azonban csak a Szent tehet szentté, és életszentségünk csak a vele való nagyon szoros kapcsolat által jöhet létre. Bár mindannyian meghívottak vagyunk, kevesen akarnak az életszentség útján járni.
Egy alkalommal, amikor Keresztes Szent János, a sarutlan kármelita, együtt volt kármelita testvéreivel a lisszaboni rendi káptalanon, valaki azt mondta nekik, nézzenek meg egy híres stigmatizált apácát. Testvérei kérték, hogy János is menjen velük. De János nem akart. A többiek elmentek, hogy lássák az érdekes jelenséget, János azonban kiment a tengerpartra és olvasta a szentírást. János tudta, hogy nem az érdekességeket kell megnézni, nem a híres emberekkel kell foglalkozni, hanem magával a Legérdekesebbel, és Leghíresebbel, Jézus Krisztussal, aki maga a megtestesült Ige, és jelen van a Szentírásban, a Bibliában. Jánost Isten szentté is tette, társairól azonban nem sokat tudunk. A stignatizált személy pedig, mint később kiderült, hamis stigmákkal rendelkezett.

Mi tehát a feladatunk? Mózes miután bement az Úrhoz, a sátorba, hogy beszéljen Vele, mindig sugárzó arccal jött ki, mert találkozott az Istennel és annak dicsősége ragyogott arcáról. Ezért el is takarta arcát, amikor kijött. (vö. Kiv 34,28-35) Őt átjárta Isten szentsége a találkozáskor, és ez látszott rajta. Az imádságban mindnyájan találkozhatunk a Szenttel, legfőképpen Isten mai sátrában, a templomban, amikor Krisztus áldozatában részt veszünk, és eggyé leszünk vele a szentáldozásban. Isten csak akkor tud megszentelni, ha személyesen hozzá közeledünk, és az Ő szentségét szemléljük! Isten szentsége ragyogásunkon keresztül láthatóvá válik a világ számára! Amit tehát tennünk kell: Imádkozzunk, mert így találkozhatunk a Szent Istennel!

„Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogy engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy meg legyenek szentelve az igazságban.”
(Jn 17,17-19)

2008. április 14., hétfő

III. Honorius pápa bullája, mely hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek

1217. január 21.: III. Honorius pápa felhatalmazza, Domonkos priort és a toulouse-i Szent Romulus közösség testvéreit Isten igéjének hirdetésére, és arra buzdítja őket, hogy ebben minden szorongattatás ellenére is tartsanak ki. Honorius ezzel a bullájával hivatalosan elismeri és megerősíti Domonkost és toulouse-i testvéreit abban, hogy teljesen a prédikációnak élhetnek. Ez az első eset, hogy egy szerzetesrend céljául tűzi ki Isten igéjének hirdetését.


Honorius püspöknek Isten szolgái szolgájának üdvözlete és apostoli áldása szeretett fiai számára Szent Romulus priorjának /Domonkos/ és testvéreinek, a toulouse-i terület prédikátorainak.

Minden kegyelem adományozójának méltó hálát adunk azért az isteni kegyelemért, amelyet nyertetek /1 Kor 1,4/, amelyben éltek /Róm 5,2; 1 Pt 5,12/ és amelyben reményünk szerint mindvégig élni fogtok. Mert a szeretet tüzétől belsőleg lángolva, kifelé a jó hír illatát árasztjátok, amely az egészséges lelkületűeket felüdíti, a beteg /lelkületűeket/ pedig meggyógyítja. Hogy ne maradjanak terméketlenek, ezért mint buzgó orvosok szellemi mandragórát nyújtotok nekik /Ter 30,13-16, 22-24) és megtermékenyítitek őket gyógyító erejű ékesszólástokkal, az Isten igéjének magvetésével /Lk 8,11/.

Ekképpen kamatoztatjátok a rátok bízott talentumokat, mint hűséges szolgák, hogy az Úrnak megduplázva adjátok vissza /Mt 25,14-30/. Így ragadjátok meg a hit ellenségei ellen az Isten szavát, amely élesebb minden kétélű kardnál /Zsid 4,12/, félelem nélkül azokkal szemben, akik csak a testet ölhetik meg /Mt 10,28/, mint Krisztusnak a hit pajzsával és az üdvösség sisakjával felfegyverzett /Ef 6,16-17/ legyőzhetetlen harcosai. E világban így veszitek semmibe az életeteket, hogy megőrizzétek lelketeket az örök életre /Jn 12,25/.

De nem a küzdés maga, hanem csak a célba érkezés, a befejezés hozza meg a győzelmi koszorút, és a versenypályán futó összes erény közül egyedül a kitartó állhatatosság nyeri el a díjat /1 Kor 9,24/. Ezért kérjük sürgetően, buzdítjuk szereteteteket nyomatékosan és rendeljük el ezen apostoli írásunkkal bűneitek bocsánatára, hogy törekedjetek az Úrban erőt nyerve egyre jobban /Zak 10,12/ Isten igéjét hirdetni /ApCsel 8,4/; álljatok elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és teljesítsétek dicséretesen az Evangélium hirdetőjének feladatát /2Tim 4,2.5/! Ha azonban ezért megpróbáltatás vár rátok /1Tesz 3,4/ akkor azt nem csak türelemmel viseljétek el, hanem az apostollal együttdicsekedjetek szenvedéseitekkel /Róm 5,3/ boldogan, mert méltók lettetek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjetek /ApCsel 5,41/. Mert ez a könnyű és átmeneti megpróbáltatás a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nektek /2Kor 4,17/, amelyhez nem mérhetők és mit sem számítanak a jelen idők szenvedései /Róm 8,18/.

Mi is, akik különleges jóakaratunkkal fordulunk hozzátok, mint kiváltságos fiainkhoz, kérünk benneteket, hogy értünk ajkatok gyümölcsét hozzátok az Úrnak /Oz 14,3/, hogy közbenjárástok által lehetőleg elérjük azt, amihez saját érdemünk nem elégséges.
Adatott a Lateránben, január 21-én, pápaságunk első évében. (Okmánygyűjtemény Nr.79)

(Az dokumentumot Vladimir J. Koudelka: Domonkos - Isten Igéjének Hirdetése c. könyv magyar fordításából vettem, Szent Domonkos Rend, 1992)

2008. április 5., szombat

A pók

A fürdőszoba sarkában pók van,
Fonja a hálóját, és ez jól van.
Bennem is valaki hálóját fonja,
Mégis úgy érzem, lelkemet megfojtja.

Sötét is van abban a sarokban,
Nem is látni jól, ki a takács ottan.
Fényt kell gyújtani ott a fonodában
Hadd lássam jól, ki fon ott a sarkában.

Benn a hálóban biz nem jó lenni,
Jön a pók, és meg is akar enni.
Ki kéne jönnöm abból a hálóból,
Szabadon szállni, nézni azt távolból.

Valaki jön, hogy kiszabadítson,
Világot gyújt, hogy a pók visítson.
Hálóját szaggatja szakértelemmel,
A pók meg bizony még csak szólni sem mer.

Én viszont szállhatok föl az égre,
Látom a Nap is kisütött végre.
Köszönöm, ó jóságos Emberfia,
A szabadságom Isten adta vissza.

2008. április 2., szerda

Rabok legyünk vagy szabadok?

Rabok legyünk vagy szabadok?-- Jézus Krisztus és a szex --

Nemrég egy vitát figyelhettem meg katolikus keresztények körében a szexualitásról. Elkötelezett keresztényeknek mondták magukat, közösségbe jártak, résztvettek a vasárnapi szentmiséken, imádkoztak, mégis a vitában, alapvető kérdésekben nem értettek egyet a katolikus egyház szexualitásra vonatkozó tanításával, ami mélyen megdöbbentett. A vitában házasok és nem házasok is részt vetek.

Voltak, akik úgy vélték, hogy a házasságon belül egyes esetekben lehet használni óvszert, fogamzásgátló tablettát vagy más védekezési eszközt. Próbáltak érvelni betegségekkel, a nő részéről rendszertelen ciklussal vagy egyszerűen az önuralom hiányával peteérés idején. Papok részéről való engedékenység is előkerült bizonyos esetekben fogamzásgátló-eszközök használatára, csak vigyék néha szentgyónásban az Úr elé. Keresték a kiskapukat, mit lehet, és mit nem. Holott a katolikus egyház tanítása világos: „A házastársi szeretet olyan egyetemességet hoz magával, amelyben a személy minden alkotóeleme helyet kap -- a test és az ösztön igényei, az érzékek és az érzelmek erői, a lélek és az akarat vágyai --, s e szeretet arra a legszemélyesebb egyesülésre irányul, amely a testi egyesülésen túl nem mást, mint egy szívet és egy lelket hoz létre. Igényli azonban e végső, kölcsönös odaadás fölbonthatatlanságát és hűségét, valamint a termékenységre való nyitottságot.” (KEK 1643.). A termékenységre való nyitottság azt is jelenti, hogy semmiféle eszközt, ne használjunk a fogamzás elkerülésére, csak az önmegtartóztatást.

Házasság előtt pedig: „A fiatalokat alkalmas módon és idejekorán, elsősorban éppen a családon belül, föl kell világosítani a házastársi szerelem méltóságáról, feladatáról és megéléséről, hogy a tisztaság szeretetében nevelkedve megfelelő életkorban és erényes jegyesség után köthessenek házasságot.” (KEK 1632.). Ebben az esetben a házasság előtti tisztaság nem a szoba tisztaságát jelenti, ahol nemi életet élünk, hanem, hogy a szobában nem élünk nemi életet!

A vita kapcsán elgondolkoztam, vajon mi a probléma, hiszen vallásos emberekről van szó? Valóban, „csak vallásos emberekről” volt szó, nem pedig Jézus Krisztushoz megtért emberekről! Persze most kérdezed, mit jövök ezzel a nagy szöveggel? Olvasd csak tovább! Életünk állandó függések sorozata. Függünk a levegőtől, mert ha nem lenne, megfulladnánk, az ételektől, mert nélkülük éhen halnánk. Egy alkoholista, és a drogos is függ, mert ha nem ihat, vagy lőheti be magát, rajta máris elvonási tünetek jelentkeznek, így minden áron meg akarja azt szerezni. Esetünkben a sextől való függés áll fenn! Házasságban élők nem tudják megállni, ha a nő éppen fogamzóképes, hogy ne szeretkezzenek, és inkább fogamzásgátló eszközökkel küszöbölik ki a gyermek foganását. Nem házasok, pedig úgy gondolják szabad szexuálisan is szeretni a másikat, és képtelenek kibírni, hogy sex nélkül járjanak együtt. Ezen függések, rabságba taszítanak! Isten gyermekeinek a szabadsága, is függés! Totális függés az Atyaistentől! Nincs szabadabb ember, mint egy kicsiny gyermek, aki csak édesanyjától függ! Őt nem érdekli mások véleménye édesanyja nevelési elveiről, hogy jól vagy rosszul teszi-e, egyszerűen ráhagyatkozik, mert biztos benne, hogy szereti őt. A mi édesanyánk az Anyaszentegyház, mely által Isten vezet bennünket. De vajon megtértem-e? Vajon leginkább Istentől függök? Jézus Krisztus Úr az életemben? Vagy több úr is van a szívemben, akik rabságban tartanak, és függök tőlük? A megtérés az egyetlen Úrnak való meghódolás, és a bálvány urak összetörése! Jézus nem tart rabságban, Ő olyan Úr, aki felszabadít az igazi szeretetre! Hát, hódoljunk meg előtte, és tegyük Őt Urunkká! Ő az elbukott embert sem taszítja el, csak azt aki a bűnt nem bűnnek tartja. Az Ő uralma az igazság uralma, ahol lehet valaki gyenge, de hazug nem!

Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.
Filippi levél 2,10-11